2011. november 20., vasárnap

Levél

Édes Buba,

soha nem gondoltam, hogy egyszer meghalhatsz. Emlékszem, amikor vittük haza újszülött kisbabánkat, az M7 es úton mentünk. Foltokban hó volt, már kezdett olvadni, Hamza születésének napján havazott be, a kismamák  szerint a havazás beindítja a születést, jól emlékszem.
Az autóban elméláztam, és röpke időutazásban volt részem. Megpróbáltam felfogni az idő múlását, de nem visszaemlékezve, hanem elképzeltem, milyen lesz, amikor húsz év múlva visszaemlékszem. Hát eljött a húsz év, de te nem vártad meg.
Rettenetesen felkavart a halálhíred. Gyűlölöm és imádom egyszerre a képeidet, amiket a Facebookon látok, fiaid profilján. Annyira szomorúnak tűnsz mindegyiken. Szeretnélek átölelni, de már nem lehet.
Megismerkedtem a fiaiddal. Szép lassan már a feleséged is tudni fogja hivatalosan is, hogy van még egy gyereked. A mi gyerekünk.
 Édesek a fiaid, sokat, órákat beszélek Othmannal. Eleinte azt hittem, hogy majd vele pótolom mindazt, amit Veled kihagytam, de nem. Othman a fiad, és bármennyire is éppolyan , mint Te voltál, nem tudom vele megbeszélni azt, amit Veled kellett volna.
Itt hagytál egy hatalmas zűrzavar kellős közepén. És nem csak a kérdéseimre szeretnék választ kapni, valahogy azok már nem olyan fontosak. Amit mindennél jobban szeretnék, az az, hogy visszamehessek az időben. Pár napja még húsz évet szerettem volna visszalépegetni, aztán rájöttem, hogy semmi nem változna, hiszen hiába szerettük egymást, az életünk csakis így alakulhatott. Már csak egy évet szeretnék kapni Veled, legalább annyit, hogy velem légy, amikor elmész. Szeretnélek én ápolni, és legalább az utolsó időt Veled tölteni.
Két hete egyfolytában a múltban élek. Minden éjjel arra ébredek, hogy Hamza fekszik mellettem, a baba Hamza, és másodpercekbe telik, míg ráébredek, hogy eltelt húsz év és én Nimivel alszom. Különös az emlékezés. Emlékeim Veled olyan pontosak, látom az arcodat magam előtt, hallom a hangodat és ami a legkülönösebb, pontosan emlékszem az érzésekre, amit akkor éreztem , Veled. Félek, hogy ez egyfajta őrület.
Világéletemben féltem a haláltól. Mióta elmentél, nem félek. Remélem találkozunk. Imádkozom , hogy így legyen.

2011. november 10., csütörtök

Faces

Három arc jár egyre a fejemben, férfiak, akik fontosak voltak az életemben. Négy lenne inkább, de három az, amelyik igazán meghatározó része volt az életemnek. A negyediket most kihagyom, nem olyan fontos ebben a vonatkozásban.
Két arc kedves a számomra, ha ránézek a képükre, mindig valami mély melegség önt el, szépnek találom őket és nincs bennem tiltakozás, csak szomorúság és hiányérzet. Kettejük arca tiszta és harmonikus.
A harmadik arc irtózatot és undort kelt bennem, taszítónak találom, csúnya, pedig kívülálló szemmel ő  a legszabályosabb, amolyan "szép ember". Ez az arc a mocskot juttatja eszembe, bármennyire is durva ez a szó, így van.
Mivel mostanában egyre inkább bíráskodom a régebbi tetteim és az azokat irányító érzések felett, kicsit eltűnődöm ezen a három arcon és azon, amit elindítanak bennem. Én vagyok az, aki rosszul ítél vagy ez a természetes emberismeret megnyilvánulása. Kérdezem, de tudom, hogy ennyire nagyot nem hibázhatok.

2011. november 9., szerda

Memories 1990

Újabb katarzis az életünkben. Ez most jó. Jó annak ellenére, hogy bennem régi sebeket tép fel. Egy arc, amelyet annyi ideje nem láttam már, és amely mintha semmit nem változott volna. Most érzem, mekkora hibát követünk el életünkben akkor, amikor egy valódi kapcsolatot valódi lezárás nélkül hagyunk elsüllyedni, mert azt hisszük, hogy lehet így, vagy mert egyszerűen nincs rá módunk, hogy másképp csináljuk. Akkor is éreztem, hogy nem így kellene, de tehetetlen voltam és most, amikor már mindezt tudom, késő.
Hibát hibára halmoztam az életemben, pontosabban az életem egy időszakában. Csak remélni merem, hogy ha lesz húsz év múlva visszatekintésem a jelenbe, nem fogom ezt mondani.

2011. augusztus 3., szerda

Nyugalom

Várok egy bejegyzésre.Mert egészen biztosan kapok egy újabb tökéletesen tökéletes posztot.

2011. július 12., kedd

A pszichopata

"Egyik arcuk szórakoztató, magával ragadó, gyakran elbűvölő. A másik egy érzelmek és empátia nélküli vadállaté. Körbeszaglásznak, bizalmunkba férkőznek, levesznek a lábunkról, aztán - kímélet nélkül - lesújtanak. Hol az érzéseinkre, a szeretetünkre, naivságunkra, hol a pénztárcánkra, hol pedig a testi épségünkre, az életünkre. Felbukkanhatnak a segítőkész jó barát, a magányt enyhítő társ, jóképű férj vagy bomba nő feleség, ragyogó szakértelmű üzletember, vagy akár orvos, ápolónő, ügyvéd, lelki fájdalmakra gyógyírt ajánló pszichológus álarcában. A maszkok sokfélék, a lényeg, a tartalom mindig ugyanaz: a vágyaik azonnali kiélése, önös, másokat maguk alá tipró céljaik könyörtelen megvalósítása. A társadalom fehér cápái akkor is gyilkolnak, ha csak a bizalmunkkal élnek vissza: megnyomorított, összetört emberi lelkeket és sorsokat hagynak maguk után ámokfutásuk közben, de nemritkán halottakat is. Védekezni pedig csaknem lehetetlen ellenük, hiszen nekik - a gátlástalanság rablólovagjainak - nincs fogalmuk a lelkiismeretről, amelyet az ép pszichéjű ember belső strázsaként magában hordoz, nem ismerik a félelmet, a szorongást, a bűntudatot. Androidok, gonosz gépek, gólemek? Nem - mindössze pszichopaták."





Önmagvalósítás

Nagy fába vágtam a fejszémet, pontosabban két nagy fába is. Az egyik a megélhetésünket fogja szolgálni, nemsokára elkészül a hivatalos honlapunk. Rengeteg időt töltöttem vele, talán túl sokat is, hiszen még éjjel, álmomban is csak ez jár a fejemben. Különös az álomvilág, nemegyszer megesett velem, hogy egy nehéz, már-már megoldhatatlannak tűnő kérdésre az álmaimban kaptam megoldást. Hihetetlen, de igaz.
A másik egy önzetlen, nonprofit alapítvány létrehozásának gondolata, amelyből egy-két héten belül valóság válik és amely jobban inspirál, mint bármi valaha az életemben (úgy mint tevékenység, persze).
Bár négy gyerekem van, mégis elegendő energiát érzek magamban ahhoz, hogy mindkettőt bevállaljam. Az önmegvalósítás felé vezető út göröngyös és kanyargós, mély árkokkal és tövises bokrokkal teli, ezt nálam sokkal okosabb emberek is elismerik. Ám mégis, amint jóleső érzéssel tölt el valahányszor rendet csinálok a rendetlenségből, illatos ruhát a mosatlanból, úgy jóleső az érzés, amint szúrós tövist irtva, árkokat betemetve haladok ezen az úton. Nem a cél a lényeg, hanem a megtett út maga. ezt, vagy valami hasonlót olvastam egyszer Lilinél, aki Oshot idézte, és lám, milyen igaz. Utam minden egyes pillanatát élvezem és élem, bárhová is jutok ezen az úton, az rossz hely már nem lehet.

2011. július 8., péntek

Idő

A nagy változások az életemben hirtelen és váratlanul jöttek, ezeket nem én akartam, csak jöttek vagy kaptam. Azok a nagy változások, amelyeket én magam akartam véghezvinni, nem gyorsak. Mindent  lépésről lépésre kell kialakítanom, s néha egy lépés egy egész évig is eltarthat. Nah de az már lépés..
Sokszor elgondolkodom azon, hogy érdemes e ennyi drága időt eltölteni ezzel a projekttel, hiszen az idő a legdrágább kincsünk. Múlására nincs orvosság. Vagy lenne mégis? Hiszen éppen ezek a változások segítettek ahhoz, hogy ne rohanjak az idő után, ne akarjak mindent én magam és rögtön akkor. Hogy ne akarjak olyan dolgokat, amik nem kellenek nekem. És éppen ezek a nagy változások adtak időt arra, hogy megérthessem a világot és azt, hogy ebben a világban nekem hol van a helyem.
Sok időt veszítettem, de sokkal többet nyertem.

2011. június 25., szombat

Hupsz

Jól összekuszálódott az érzelmi életem. Vagy inkább jól összekuszáltam én magam. Van ez így, főképpen amikor az ember keresi önmagát és próbálja kirakni élete puzzle darabkáit.
Előkerülnek a nagy szerelmek. Jönnek és mennek, abszolut nem biztos, hogy valamelyik véglegesen marad, de ennek most így kellett és kell történnie. Nem bántok senkit azzal, hogy esélyt adok magamnak, hiszen nem tartozom hivatalosan senkihez. Az pedig, hogy érzelmileg igen, sajnos még nem jelenti azt, hogy minden mehet szépen és boldogan, mert a valóságban mindig kettőn áll a vásár, néha nem is kettőn..
Számomra már nincs kérdés. Én csupán a választ várom.
Never ending love. Az igazi szerelem nem múlik, nem jön helyette másik holnap vagy holnapután. Még ha néha azt is hisszük, hogy elmúlt, akkor is bennünk él, csak fuldokol valahol a bensőnkben. Aztán ha idejében engedjük a felszínre emelkedni, akkor a maga elsöprő erejével vesz egy mély levegőt és tovább él, megerősödik és eláraszt.

2011. június 14., kedd

Grenade

I'd catch a grenade for ya
Throw my hand on a blade for ya
I'd jump a front of a train for ya
You know I 'd do anything

Tartanék egy kézigránátot Érted
Végighúznék egy pengét a kezemen Érted
Vonat elé ugranék Érted
Tudod, hogy bármit megtennék

Még mielőtt Bárki rosszra gondolna, csupán egy gondolatot indított el bennem ez a dal, amit mellesleg nagyon szeretek. Olyan jó ennyire szeretni Valakit és az ennyire szeretés érzése itt van mindannyiunkban mindig. Csupán nagyon nehéz észrevenni magunkban, mert annyi más dolog van, amire jobban odafigyelünk. Hiszen a nagyon szeretni érzés majdhogynem luxusnak számít életünkben akkor, amikor a megélhetésért, az igazságért,  egy jobb életért harcolunk, amikor a gyerekünk életét próbáljuk helyes mederbe terelni, vagy egy nem szeretett embert próbálunk kiiktatni az életünkből. De akkor sem jobb a helyzet, amikor  valamit létre akarunk hozni, új élet, új munka, új üzlet. Nagyon nehéz engedni, hogy a bennünk élő szerelem szétfolyhasson ereinkben. Előtte rendbe kell tennünk az életünket, legalább annyira, hogy meglegyen bennünk az a figyelem, amivel észrevehetjük azt a nagy érzést.
Én 17 évig éltem úgy, hogy bár tudtam, érzelmek és nagy - nagy érzések vannak bennem, de soha nem tudtam ezekkel mit kezdeni a hétköznapokban. Talán mert egy olyan emberrel éltem, akinek erre nem volt szüksége. Aki szépségesen eléldegélt úgy, hogy a számára elvontnak tűnő szerelmet a testiség és az anyagiak szintjére helyezte. Ezeknek kellett rendben lenniük, s ő már boldog is volt. Én pedig boldogtalan. És amikor ezt a zenét hallgatom, tudom, hogy jól cselekedtem, amikor külön utakra eveztem. Hiszen a testiség is csak akkor hagy bennünk nyomot, ha érzelmekkel csináljuk, egyébként ugyanúgy kezeljük, mint a  vasárnapi mosogatást. Rutinná válik.
Így hiába számítok szinglinek és valljuk be, az is vagyok, mégis felemelhettem a szerelmet arra helyre, ahol annak lennie kell. S a szerelemmel együtt magamat is felemelhettem egy olyan élettérbe, ahol boldog lehetek akkor is, ha néha szenvedek. Mert nem mindegy, hogy a közönytől szenvedek egy olyan életformában, amelyben haldoklik a lelkem, vagy egy olyan érzéstől szenvedek, ami hol az egekig repít, hol a pokolba lök.
És úgy érzem, hogy ez a helyzet előre visz az élet egyéb területein is. Mert tisztábban látok és ki tudom szűrni a káoszból a fontos dolgokat. Én már csak azokra figyelek.

2011. június 8., szerda

My name is..

Erős ez az év. Sokszor kérdezem, hogy miért kaptam ez fentről. Ma megtaláltam a választ. Nem feltétlenül fentről kaptam.
És talán nem is olyan rossz, minta amennyire annak tűnik.
17 évet éltem egy olyan pasival, akiről sokan már az elején is tudták, hogy nem hozzám való. Én is rájöttem erre menet közben, de akkorra már rengeteg gazdasági és ugyan nem gazdaságinak nevezhető, de pénzügyi tranzakcióban voltam vele vagy éppen helyette. Hiszen házaspár voltunk. Ezeket a tranzakciókat zárom éppen folyamatosan, és sajnos némelyiket nem tudom másképpen, csak olyan módon, amit maga a tranzakció megkövetel. És persze úgy, hogy nincs mögöttem a gonosz, aki erőt ad ahhoz, hogy úgy csináljuk, ahogyan nem kellene csinálni, de ahogyan ő akarja látni azt. És ez roppant nehéz. Ám ha végre a végére érek, egy óriási teher alól fogok felszabadulni, amelyet igen nehéz cipelnem most még, így is, hogy tudom, én már lezártam. Hogy tudom, nincs tovább és soha nem is lesz, hogy nem fogok olyan majdhogynem kétes ügyletekbe futni, amelyek rossz érzést keltenek bennem. Azt hittem, hogy reakciók és lépések nélkül is lezárhatom az ügyeinket, de nem. Természetesen mindent én, hiszen Citrom mindent rám hagyományozott, ő nagyvonalúan kilépett az egészből és most egy másik ember háta mögött állva csinálja ugyanezt.
Szóval, még egyszer utoljára egy nagy, nem is nagy, egy hatalmas lépésre kell rászánnom magam, amivel mindent magam mögé söprök,ha kell , falat török, hiszen már csak befejeznem kell, és nem folytatni. Mennyivel tisztább így élni, amikor az embernek nem is kell tudnia, hogy van lelkiismerete.
Így aztán már láthatom a nap sugarait a fekete felhők mögött. De az is lehet, hogy én már a napsütésben állok és onnan látom a továbbhaladó felhőket.

Komolytalan

Az élet komolynak tűnő dolgai is ugyanúgy véget érnek egyszer, mint minden más az életünkben. S ha ebből a szemszögből nézzük a dolgokat, akkor kérdem én, tényleg olyan komoly, annyi energiát és lélekmunkát, lemondást igényel egy olyan döntés meghozatala, amelyből csak ritkán születik meg az a lépés, amely valóban boldoggá tehet.
Talán ha felismerjük létünk határait, könnyebben engedjük át magunkat az igazi élet megélésének.

Boyce Avenue

2011. június 2., csütörtök

Válásról dióhéjban

1. Az a kis .... volt a legokosabb, J pedig a leghülyébb, te meg jól ellavírozol a kettő közt..(M)
2. Nem vagy egyszerű helyzetben, de az, hogy végre megszabadultál tőle, sokat megér..(K)
3. Ki is volt a te férjed, nem emlékszem rá... (ez tetszik a legjobban..)(A)
4. Előbb kellett volna..(D)

2011. május 30., hétfő

Life

Az élettel egy dolgot lehet kezdeni, élni. Túl rövid ahhoz, hogy misztifikáljuk. Felesleges az értelmét keresni, hiszen nincsen neki. Így aztán "Carpe Diem". Én egy percet sem szeretek elvesztegetni olyan hiábavaló kérdésekkel, amik arról szólnak, hogy lehet e ezt "így", vagy működhet e ez "úgy". Ezek a töprengések néha olyan veszettül megkeverik a dolgokat, hogy döntésképtelenekké válunk akár hoszú-hosszú időre is. S mialatt mi nem tudunk dönteni, az élet megy tovább, de nélkülünk. Így aztán arról, hogy éljük az életünket, lemaradunk. S ez egy olyan lemaradás, amit nem lehet pótolni.

2011. április 28., csütörtök

Cucciolo

Csodálatos ami történt. Két napja nem alszom, nem eszem..a legjobb, ami történhetett velem az életemben. Tündérmese és én vagyok a tündér. Ha kicsit csillapodik bennem a láz, le is írom, még nem tudom.
"Da quando sono partito, non faccio altro, che pensare a te".

2011. április 27., szerda

Phrase

"Két rosszból soha nem születik jó."
Régi, igaz mondás. Szeretem ezeket a rövid, de velős, tömör szólásokat.

2011. április 15., péntek

Szabadnap

Reggel palacsintasütéssel kezdődött a nap. Van, aki annyira szereti, hogy meg kell sütni, mégpedig reggelire. És aztán ebédre és vacsorára is persze, mert ez egy palacsintás nap.
Nekiálltam a garázs, pontosabban a dupla garázs (60 nm) rendbetételének. Holnap lomtalanítás van, így aztán nem várhattam vele tovább és mondjuk, kedvem is volt hozzá. Átrendeztem, elrendeztem, megrendeztem, még a falakat is lemostam, nem csak az ablakokat, ilyen tán sosem volt még. A mosókonyhával folytattam. És miközben rózsaszín pánttal hátrafogott hajamon végig simítottam fáradt kezemmel, egy kellemes gondolat adott még erőt. A ház, amit remélhetőleg megveszek, talán megveszek, ha minden jól megy és miért nem menne jól, végre megvesszük. Nem túl nagy ház, de nekünk bőven elég lesz, hatalmas telekkel, ahol istálló és kennel van meg gyümölcsös és kiskert. Egy szűk közösség él a faluban, ahol a ház van, hagyományaikat őrzik és tisztelik, vagy inkább élvezik. Élvezik a közös kiflisütést, a túrákat, a szüretet és a bálokat, ÉLNEK.
Ez a gondolat járt a fejemben miközben a szappanos víz csípte ujjaimat a mosókonyha polcai előtt térdelve. Sokat dolgoztam ma, és megtehettem, mert csináltam egy "ráérős" napot magamnak. Tegnap éjjel megfőztem a mai ebédet, a palacsinta kivételével persze és volt még némi meggyes süti is  a sütőben. Így nem a konyhában sürgölődtem délelőtt, hanem végigsúroltam a házat. Aztán egy másik gondolat is felvillant, mégpedig a gyerekekkel kapcsolatban is. Igen, át kell csoportosítanom a dolgokat, ha valami nagyobb kaliberű munkát akarok elvégezni, hiszen nekem ők a mindennapi rutin. A reggelek, a tízóraik, az iskolába menet, az ebéd, mire hazaérnek, hogy meleg és jó legyen, a mosás, a tanulás, a beszélgetés, hiszen az ő életük az én életem. A munka, a jövő, mind mind úgy végzem, szervezem és tervezem, hogy közben az ő világuk is kerek legyen. Értük és velük, hiszen egy család vagyunk Ahogyan a Nestlé reklámja mondja, csak egyszer nőnek fel.....és én semmiképpen nem szeretnék kimaradni ebből az egyszeri alkalomból.

2011. április 13., szerda

My life be like..

Több blogom is van,  más és más témakörökben. Naplószerű mind, hiszen ha egyszer majd visszanézem, akkor életem eseményeit fogom visszaolvasni. Vagy én, vagy más. Már többször is megégettem magam itt, a blogok rengetegében. Néhányan írnak nekem, és elhordanak mindennek. Közben azért olvasnak, sőt rendszeresen olvasnak engem. Nem értem.. Kapok itt is ott is szurkálódós, kötekedős kommentet, na bumm. Én nem azért írok, hogy szeressenek. Nem szerethet mindenki , ahogyan én sem szeretek mindenkit. Van egyéniségem és véleményem, s ami én vagyok, az természetesen nem lehet jó mindenkinek. Én nem sütök tortát egy vadidegennek, hogy szeressen....Kislány koromban ugyan leveleztem egy orosz lánnyal, vagyis kettővel és küldözgettünk egymásnak matricákat meg csillogó papírokat, de ebből már kinőttem, felnőttem. És milyen nagy bajban is volna a világ, ha mindenki csak engem szeretne és engem akarna...ugye-ugye?
Én például nem olvasok olyan blogot, amelyik nem tetszik. Néha -néha elvétve még azért meg kell néznem egy-két olyan helyet, ami nem érdekel, de már valóban nagyon ritkán. Van egy rendszeres olvasóm az egyesült Királyságból, és egy olyan blogról navigál ide hozzám, amely nálam például tiltólistás. Amikor próbáltam megkeresni az angol olvasót, hát bizony áteveztem egy helyre, és ha más ott voltam, bele is olvastam. Nem tetszik, soha nem is tetszett, ennek ellenére nem írtam kommentet, minek írnék?
Életem egy zárt világ, aki olvas és ismer, annak kicsit többet mutat, mint  amennyit menet közben adhatok.

Ölelés

A legjobban a szeles éjszakákat szeretem. Amikor kinn süvít a fürge szél, tekeri a fákat és a ház falán keresztül próbál elérni minket. Ilyenkor illatos ágyban, langyos félhomályban vagy vaksötétben akár, hozzábújok Valakihez, akit nagyon szeretek...
Remélem a Hargitán sokszor fúj a szél...


2011. április 11., hétfő

Nah ki is az okosabb?

A gyerekeink általában sokkal okosabbak, mint mi vagyunk. Így aztán nehéz túljárni az eszükön. Néha azt is látják és értik, amit mi balga módon talán fel sem fogunk, vagy amit még balgább módon önmagunkkal is megpróbálunk elhitetni.
Ilyen eset az, amikor egy válófélben lévő apuka szóban hirdeti gyerekeinek, hogy persze, ha nagyon muszáj, lakjatok nálunk, éljetek velünk, hiszen erre vágyom, de amikor nagy rábeszélésre eljön a gyerekekért, akkor hozza nekik az ajándékba vásárolt vagy kapott reklámpóló csomagot. Remélvén, hogy hátha mégsem mennek velük. Ezt egy gyerek érti.
Azt is, hogy ha másfél év után először az apuka ha felhívja a kislány tanárnőjét, akkor az inkább amiatt van, hogy apuci szeretné lecsekkolni a tényt, tudni szeretné, mostantól tényleg ő lenne a felelős a gyerekekért. S miután megnyugszik, hogy nem, az addigi kapkodós, agresszív és elutasító szülő ír egy mosolygós sms-t a kislánynak, annak a kislánynak, akit akit előtte két napig csak bántott és lehülyézett, hiszen "ugyanolyan hülye vagy, mint az anyád". S az ostoba felnőttek azt gondolják, hogy egy smiley majd rendbe teszi ezeket a dolgokat? Valakinek, aki kegyetlen csapdába esett, később nagyon fognak majd hiányozni ezek a gyerekek.
Szóval milyen jó, hogy a gyerekek okosabbak nálunk  felnőtteknél, és ezeket a dolgokat nem nekem kell el- és megmagyaráznom nekik.


2011. április 9., szombat

Woody Allen

Az én lányom is azt fogja majd mondani felnőtt korában, hogy Anyujának ez az egyik kedvenc idézete.
"Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal."

Love

Fel-felrémlik egy pillanat, egy érzés, valami, ami Te voltál. Egy illat, egy felhő az égbolton és az elsuhanó út melletti házak.A pára, a hajnal hűse és a reggeli konyha melege, mind-mind Te vagy még mindig nekem. Nem is olyan nehéz így, hiszen a szívemet senki nem bánthatja már, mert abban Te élsz, Te pedig soha nem bántottál és nem is fogsz, tudom. Más pedig már rég nem számít.

2011. április 6., szerda

Szeretetkönyv

“Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!”
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk.


Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.”

Wass Albert

“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.”

Rabindranath Tagore

"Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem magamtól: "Álom ez?" Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva tarthatnám keblemen. Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem."

2011. március 26., szombat

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér

"Mindannyiunk háta mögott felgyűl az idő; szép csendesen ereszkedik alá, mint a harang óra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! -megérkezünk, s nincs kéz,amely az órát meg egyszer fölhúzná."

2011. március 22., kedd

Goal

"A barát a bajban ismerszik meg"
Nálam úgy alakult a helyzet, hogy a gyerekem a bajban ismerszik meg. Hatalmas változásokon és talán még attól is nagyobb csalódásokon estünk át az utóbbi időkben. Nem is annyira én, hiszen én tisztában voltam azzal, hogy mit várhatok, de a gyerekek nem. Egy gyereknek két nagyon fontos ember van az életében, az anya és az apa, ha pont ebben a két alappillérben kell elveszíteniük a bizalmukat, az erősen megtöri őket. Nem bennem csalódtak.
Ezek a gyerekek, akik eddig a maximális "elkényeztetés" közegében éltek, alaposan visszafogtak mindenből. Rá kellett döbbenniük, hogy a látszat néha olyan nagyot csal, hogy az ember szíve közben megszakad. Meg kellett ismerniük a férfi és nő, az Apa és az Anya közti hatalmas különbséget, szembe kellett nézniük a képmutatás ördögével.  Ennek ellenére mellettem állnak, sőt azt mondhatom, hogy még jobban mellettem állnak, mint valaha. Nem követelőznek és nem vádaskodnak, csak szeretnek és erőt adnak. Lassan a testvér háború is csillapodik köztük.
Pár évvel ezelőtt még merőben más volt a helyzet, akkor azt gondoltam, hogy nem is engem szeretnek, hanem jobban azt, amit nyújtok nekik. Néha, főképpen amikor kiborultam, szoktam is mondani nekik, hogy ha jönne helyettem valaki más, aki ugyanezt a komfort érzetet biztosítaná nektek amit én, észre sem vennétek a változást. Volt akkor valaki, aki elégedetten helyeselt, erősítvén bennem az érzést, hogy valamit biztosan rosszul csinálok .
Hát nem! Gyerekeim nyílt és melegszívűek, tudnak szeretni és szeretnek érdekek nélkül, gondolkoznak és terveznek, felelősséget vállalnak és legalább annyira megvetik a hazugságot és a bűnözést, amennyire én. Lám, a sok év alatt megtanulták, hogy melyik a helyes út, amelyről nem lehet letérni. Nem, akkor sem, ha mások erre biztatnak vagy erőszakkal próbálnak is kényszeríteni. Igen , ez az az útmutatás, amelyről pár éve beszélgettem egy barátommal. Sokszor úgy tűnik, hogy hiábavaló a kérés, a vélemény, a szüntelen noszogatás, a beszélgetések és a NAGY beszélgetések, csemetéinkre nem ragad semmi abból, amit próbálunk beléjük sulykolni. Dehogynem! Szép lassan, de biztosan megtanulják azt, hogy mi a helyes és mi a jó, rájuk ragad szemléletünk és értékítéletünk, hitünk előtt nem zárják be szívük kapuit.

2011. március 3., csütörtök

Élet

Vannak akiket összekovácsolnak az együtt töltött évek, másokat pedig szétválasztanak. Min múlik? Az ég tudja, talán az élmények sokaságán vagy éppen azon, hogy nincsenek.
Élmények...mostanában sokszor felteszem a kérdést magamnak, hogy helyesen döntöttem e, biztosan ezt akartam? Pillanatok, emlékképek jönnek elő..pl. az a nap, amikor a Balatoni nyaralásból hazaérve a teraszról csodáltuk a kertünket, ami a nagy esőzések hatására buján zöldellt, a nyaralás napjai alatt elszokott  a szemünk a látványától, jó volt hazaérni..vagy az utolsó simítások a régi, a "sárga" házunk falain, búcsúnk otthonunktól, már az összes holminkat elvittük, a csupasz falak álltak csak..vagy az a forró nyári délután és a langyos nyári este közötti átmenet, amikor Levente Atyát vártuk, már szinte mindennel végeztem, az ételek a konyhapulton, az italok a hűtőben és én jártam egyet a kertben növényeim között...sok-sok ilyen van még, majdnem egy egész életnyi.
Szóval élmények, ezek az élmények? És akkor miért nem emlékszem a társra, aki velem volt? Talán emiatt választottak minket szét az együtt töltött évek, mert nem az ő arca rémlik fel, hanem az érzés, amit akkor éltem át. Persze ő is benne van a pillanatfelvételekben, de nem jönnek elő közös, vele, személyesen csak vele vagy róla szóló emlékek. Mégis ott van a háttérben minden gondolatban és visszatérő érzésben.
Tudom, az idő elhomályosítja a múltat, múltunkat, amely pedig élesen és kristálytiszta képekben körvonalazódik akkor, amikor az még a jelenünk. Mégis, talán 15 év múlva majd tisztábban látok..elmesélem ha igen.

2011. március 1., kedd

Illúziók nélkül

"Mit jelent, hogy \”az út maga a cél\”?
Ennek a mondásnak az az értelme: nem az a lényeg, hogy a lehető leggyorsabban elérjük a célt, hanem hogy végigjárjuk az utat, és a lehető legtöbb örömet és élvezetet találjuk benne. A cél az, hogy úton legyünk. Ha igazán önmagunk vagyunk, akkor tulajdonképpen minden pillanatban a célban vagyunk. Ha minden pillanatot beteljesítünk, a beteljesült pillanatok egymást követve egy beteljesült életet adnak. A cél tehát az, hogy egészen önmagunk legyünk – minden pillanatban, amit ha ily módon beteljesítünk, a célban vagyunk. Az út az egyes, egymás után következő pillanatokból tevődik össze, ezekkel azonban nem kell törődnünk, hiszen ha minden egyes pillanatban célban vagyunk, csak hagynunk kell, hogy az élet történjen velünk. Az út tehát saját magától adódik.
Az élet csak most történik, és csak most lehetünk a célban. Az nem számít, a múltban voltunk-e már a célban, illetve hogy leszünk-e a jövőben. A múlt már elszállt, a jövő pedig még nem létezik. Most élünk, ebben a pillanatban, és ezért csak ebben a pillanatban lehetünk a célban.
Ha önmagunk vagyunk, az fog velünk történni, amit az élet meg akar velünk valósítani: tökéletesség minden pillanatban, a pillanat megtörténte ugyanis a tökéletesség kifejezője. Ha önmagunk vagyunk, tökéletesen élünk!
A tökéletesség nem egy ideál, egy távoli cél, hanem a minden egyes pillanatban benne rejlő lehetőség. A \”légy önmagad\” mottó azt jelenti, hogy többé nem képek, programok és elképzelések szerint élünk, hanem minden pillanatban újjá válunk, és hitelesek vagyunk. Azzá válunk, akik vagyunk."

2011. február 21., hétfő

Én is

"Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni. Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet,esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért,hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.Sokszor éreztem meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem. DE TÚLÉLETEM! És még most is ÉLEK! Az életet nem csak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd. ÉLJ! A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon." Chaplin

2011. február 16., szerda

Hírek

Ma vásárláskor, miután visszatoltam a bevásárlókocsit a helyére, hangosan füttyögtek utánam. A Tesconál átalakítják a DM üzletet, és az ott dolgozó fiúk fütyörésztek nekem. Farmerben és fekete Nike kapucnis felsőben voltam, valószínűleg nem látták, hogy 42 éves vagyok, mivel az ő átlag életkoruk nem lehetett több harmincnál. Szóval, jó érzés volt, hiszen szép lassan nagymama korba lépek...persze csak szép lassan.
Igaz , előtte sminkeltem, és a smink nagyon is sokat számít. Éveket fiatalít vagy éppen öregít  az ember lányán. Mostanában a sminkes cuccok árkategóriáját illetően kicsit vissza kellett vennünk, de azért még mindig tartom azt az álláspontomat, hogy az ember ne kenjen az arcára és a testére rossz minőségű kencét. Lányomnak sem engedem ezt meg, inkább veszek neki is havonta egy -egy jó minőségű szemspirált vagy szájfényt. Mi nagyon szeretjük a L'Occitane termékeket,  főképpen a krémjeiket, alapozók közül pedig az Astor alapozói szerintem majdnem ugyanazt a komfortérzetet nyújtják, mint nagy kedvencem a Clarins. Ám amíg a Clarins alapozóm öt számjegyű összegre rúgott, addig az Astort egy négy számjegyes összegért veszem meg a Douglas üzletben. Használjuk még a Bourjois szemfestékeit és ceruzáit na és a Pupát. Nagyfiam rosszallása ellenére lányom sminkeli magát, persze nem rendszeresen és főképpen nem az iskolában, de ha megyünk valahová, akkor feltétlenül. Ezt nem tudom másképpen kezelni, csak úgy, ahogyan a nagyfiam egyik bejelentését évekkel ezelőtt. Szólt, hogy van egy jó híre és van egy rossz, kezdené a jóval, aminek közlése a rosszat is azonnal sejtetni engedi. Így is volt. A jó hír az volt, hogy leszokott a dohányzásról, tehát ez a bejelentés valóban rögtön engedte sejtetni azt a rosszat, hogy akkor előtte rászokott. A legrosszabb pedig az volt az egészben, hogy a jó hír hamisnak bizonyult, mert nem is szokott le róla, csak azt hitte, hogy igen. Így aztán ahelyett, hogy megtiltottam volna neki, inkább mennyiségi és minőségi korlátozást alkalmaztam. S lám, 20 éves korára azért sikerült a jó hírt megvalósítania. Így vagyok most a lányommal és a sminkkel is , a mennyiségi és minőségi korlátot alkalmazom, bár gyanítom, hogy 20 éves korára ő nem fog leszokni róla.

2011. február 9., szerda

Kapuzárás

Süt a nap és valahogy mégis..annyi kérdés és megválaszolatlan dolog van bennem. A megújulás reménye elindult a fejemben, de!
Kapuzárás előtti pánik. Azt hiszem ez a jó kifejezés arra, ami éppen zajlik bennem. Nem egészen olyan, mint a pasiknál fellobbanó őrület, bár nem tudhatom, hogy az övék milyen, hiszen nő vagyok. 42 éves leszek , lényegében már túl kellene lennem az élet legfontosabb dolgain, de nem. Annyi tervem van és félek, nem lesz mindenre időm. És ez most nem az az érzés, mint fiatalon, hogy kifutok a határidőből, hanem hogy kifutok az időből. Az a pont a végén, az aggaszt.
Régóta vágyom Erdélybe, részben érzelmi okok kötnek oda, de azt hiszem inkább az, hogy ott tudom elképzelni azt a fajta életminőséget, amit annyira szeretnék az én életemnek megadni. Kicsit dilemmázom persze, hiszem itt születtem, vannak még iskolás gyerekeim is és van egy kicsi fiam. Neki, a legkisebbnek is meg kellene adnom azokat a lehetőségeket, amelyeket a nagyok megkaptak, ugyanakkor éppen neki tudnám olyanná varázsolni az életét, amelyre én vágyom. Lehetne belőle egy hagyományokat őrző, értékeket tisztelő, a természettel együtt élő ember, kérdés persze, hogy ő ezt választaná e.
Elegem van már abból, hogy két-három üzletet irányítsak, mindig pörögjek ezerrel és közben az élet elmúlik úgy, hogy észre sem veszem, már megint egy évvel idősebb lettem. Szorítás nélkül szeretnék ébredni reggelenként, ráérősen és természetesen élni meg a napokat, nem kapkodva és rohanva egyik üzletből a másikba, mert mindig mindenhol résen kell lenni.
Szürke és színes házak , épületek és plázák helyett sötétzöld fenyveseket és szelíd lankákat szeretnék magam körül látni. Lankákat, amelyek végtelenek és amelyeken legurgulázhatok a gyerekekkel, ha jókedvünk van! Szép faházban szeretnék élni, amelyben még benn is érezhetek valamit a természet közelségéből.
Naturális ételeket szeretnék enni és organikus alapanyagokból jót főzni, kedélyes emberekkel beszélgetni az élet nagy dolgairól.
Még pár hónap és eldönthetem, hogy menjünk vagy maradjunk. Nem is tudtam eddig, hogy a szabadság mekkora felelősséggel jár együtt.

2011. február 8., kedd

Napsütés

Reggel egy elfelejtett természeti jelenségre lettem figyelmes. Olyan régen volt már nyár és napsütés, hogy szinte ismeretlen idegennek éreztem, akinek jelenléte feltöltött energiával és jókedvvel. A nap fénye átsütött a házon, bejött hozzánk az étkező ablakain keresztül, végigszaladt a konyhán majd a nappali ablakain át távozott.  Útja során szétszórta bájait, a derűt, a nevetést, a harmóniát és a megújulás izgalmát.
Nagy örömömben ablakot mostam, sütőt takarítottam és polcokat rendszereztem. Menta szörpöt készítek és tavaszias ételek listája állt össze a fejemben, noha az alapanyagoknak még se híre se hamva. Na igen, lehet, hogy korai volt még örülnöm, de ha egyszer olyan szépen süt a nap!

2011. január 28., péntek

Megkopasztalak

Kedves ismerősömtől kaptam két fácánt, egy tyúkot és egy kakast. Már a házig való eljuttatásukkal is bajban voltam, mert még soha nem fogtam ilyen madár tetemeket, most kénytelen voltam. Hazaérve kiraktam őket a garázsba fagyoskodni.
Este meglátogattam barátnőmet, és már vagy egy órája beszélgettünk, amikor említettem neki a fácánokat. Tudta, hogy nem fog menni a kopasztás nekem. Feltett egy hatalmas fazék vizet forrni engem pedig hazaküldött a madarakért.
Kinn a teraszon kezdtük a piszkos munkát. Forró vízbe mártogatás után gyorsan letépkedtük a tollakat, majd eltakarítottuk a maradványokat, amik a hideg miatt szinte azonnal a teraszra fagytak.
A kopasztáson kívül belezni és darabolni is megtanultam. Már tudom, hogy "minden adja magát", kis vágás után jöhet a csavarás. A szárnyak eltávolításánál kihasítunk egy falatnyi részt, hogy legyen mitől kedvelni a szárnyat, egyébként csak csont az egész.
Megtanultam értelmezni egy újabb szólást" kitekerem a nyakadat"
Mivel a fácán (csirke) nyakát elvágni nem lehet, így tekerni kell ahhoz, hogy leszedjük a testéről. Ez is sikerült.
Aztán jött az igazi belezés, amikor kézzel kellett benyúlnom és végigfejtenem a húst, hogy ne sértsem meg a belső emésztőszerveket.
Zúza tisztítás, brrrr, de megcsináltam. A fácán kis zúzáját egyik oldalon a belső hártyáig metszettem át, és onnan kifordítottam a tartalmát a szemetes vödörbe, Csupa zöld fűféle volt benne, nem olyan darás kotyvalék, amilyen a csirke zúzájában szokott lenni. Na igen, ez egy vadszárnyas!
"Hol tanultad te ezt?" kérdeztem barátnőmet.
"Nagymamáimtól, Anyukámtól még otthon"
Erdélyi lány a barátnőm, jó pár éve ideköltöztek, de a székely emberek nyugalma, vidámsága és "két lábbal földön járása" jellemzi életét, ugyanazt az érzést kelti bennem, mint amikor kinn vagyok Erdélyben. Jó érzés. Erdély, Erdély, édes Erdély, örök Erdély.
A fácánokból erdei fácánhúslevest és vadas fácánt készítek,zsemlegombóccal. Megyek, megveszem a piacon a hozzávalókat, addig a fácánok feldarabolva áznak a garázsban. Úgy érzem, ma valami fergeteges vacsorát fogok főzni.
Na, a vacsora elkészült, nagy része el is fogyott. A levesbe belefőztem egy egész szerecsendiót, a végén pedig adtam hozzá egy kiskanálnyi cukrot. Ezt Juci és Maris nénénk csinálta így régesrégen, de azt hiszem, van a családnak olyan tagja -rajtam kívül is-a ki alkalmazza ezt a fogást. Valahogy más lesz tőle a leves.
A fácánokhoz hamis vadas mártást készítettem,a  pörkölt alapot babérral, borssal és fokhagymával ízesítettem, a végén mustárt, kis cukrot és sok tejfölt tettem bele, majd pár percig hagytam rotyogni még. Végül nem zsemlegombócot csináltam, hanem kicsi fiam nagy kedvencét, "nokellit".
Holnaptól pár napig valószínűleg nem tudunk húsra gondolni, hiszen nagyon tömény volt ez az összeállítás. Tömény, de roppant finom.

2011. január 27., csütörtök

Görög brokkolikrém pirítósra

Görögnek kizárólag a feta miatt mondható!
A broccolit (én mélyhűtöttet szoktam) jó puhára megfőzöm sós vízben. Leszűröm és miközben hűl, lecsepeg.
A kihűlt brokkolit majonézzel jól összekeverem, sózom, borsozom (inkább fehér borsot használok), fokhagyma pépet teszek bele (1-2 gerezd, csak finoman..)és puha feta sajot keverek hozzá. Ehhez a recepthez nem a kimért fetát vásárolom, hanem a dobozosat, mert az a sós lé miatt sokkal puhább,
Ennyi a recept.
Barna vagy fehér kenyér szeleteket pirítok, inkább csak jól átmelegítek a sütőben, annyira, hogy a kenyér közepe még puha maradjon, de a felülete kezdjen el keményedni, sülni.
Aki jobban szereti a fokhagymát még nálam is, az bátran tegyen a pirítósra is belőle.

Olyan egyszerű és nagyszerű, hogy elkészítésének semmiféle trükkje nincs. Ízletes, a brokkolit csak ebben a formájában tudom megetetni a gyerekeimmel. Ebből viszont bármikor bármennyit képesek bevágni.
Nyárra sózott kert paradicsommal fogom tálalni.
Jövő hétre meglesz a fényképezőgépem, vagy egy új vagy a régi megjavítva, és fotókat is készítek.

2011. január 25., kedd

Csoki mousse

Csokoládé. Életünk nagymértékben e csodálatos "drog" körül forog, többek között ez a munkánk is.
Évek óta mousse, különösen nagy csoki mousse rajongó vagyok. Többször készítettem csoki mousse tölteléket, különféle készen kapható, méregdrága porokból. Először az újdonság varázsával hatott rám, de azóta rájöttem, mégsem lehet az igazi. Nem tudom miért, inkább valamiféle megérzésre hagyatkoztam ez ügyben,és a megérzésem azt súgta, az igazi mousse ennél sokkal különlegesebb. 
Íme, a mousse készítés titka!
10, de inkább 15 dkg belga csokit gőz felett megolvasztva összekeverünk kevés vízzel és kis darab vajjal. Habverővel egészen addig keverjük, verjük, amíg igen kellemes, szemet gyönyörködtető állagúvá válik. A gőzfürdőből kivesszük és félrerakjuk.
Két tojás sárgáját kevés vízzel és egy kevés cukorral, némi vaníliacaukorral gőz felett habosítunk, itt is a jól bevált habverővel érjük el a megfelelő állagot.
Amikor kész, belekeverjük a sárga tojáshabot a csokoládékrémbe, finoman össze elegyítjük és "ízesítjük" csipetnyi sóval.
1-1,5 dl nagyon nagyon hideg tejszínt habbá verünk és ezt a habot a tojásos csokoládékrémbe keverjük, óvatosan, hogy minél kevésbé törjön össze a mousse-unk. Ehhez a művelethez már ne habverőt, hanem hablapátot használjunk. Pár órára hideg helyre tesszük és tejszínhabbal díszítve tálaljuk. Díszítés nélkül is elfogy! 

Ízesíthetjük csipetnyi chilivel, ha csak felnőttek számára készítjük. Még nem próbáltam, de nem lehet rossz csöpp neszkávéval sem, attól kicsit capuccinos beütést kap. A tejszín választásánál fontos, hogy ne édesített, ízesített tejszínt vegyünk, hanem naturálisat. A nyers tojás sárga miatt volt némi fenntartásom eleinte, de a gőzfürdő meggyőzött végül, persze nem árt, ha fertőtlenített tojást választunk.
Minél több vaníliát használunk, annál finomabb lesz, ne spóroljunk hát vele.
Én a Callebaut 53 százalékos étcsokoládéját javaslom ehhez a recepthez, nekünk bevált! Magas kakaó- és kakaóvajtartalma miatt egyike a legfinomabb csokoládé alapanyagoknak. Nem olcsó, de csokoládé.
Én holnap moussze tortát sütök , kétféle (fehér és étcsokis moussze-ból) fekete ribizli zselével és kakós piskótalappal. Remélem finom lesz! Nagyfiam szülinapjára sütöm, de ez még csak a próbatorta lesz, megnézem, mit lehet kihozni belőle.

Még egy pár sor. Az 53% -os kakaótartalomnál magasabb kakaótartalommal nagyon nehéz "elbánni", legalábbis az elején. A csokisolvasztásnál a krémes állag elérése - szerintem - lehetetlen. A végeredménnyel nem lesz semmi gond sem ízben sem állagban, én kicsivel több cukorral készítettem, hogy ellensúlyozzam a 75 %-os csoki keserűségét.






Spenót ( River cottage )

A frissen szedett spenótleveleket váltott vízben megmossuk, és beledobjuk forró, sós, csipetnyi szódabikarbónás vízbe, így főzzük 5-10 percig. Apró lyukú szűrőben lecsepegtetjük és késsel "turmixoljuk" (ezt a műveletet még Anyutól láttam) A lényeg, hogy késsel és ne mással.
A besamelt elkészítjük és a következőkkel fűszerezzük:
Organikus ételízesítő (bármelyiket válaszhatjuk, de nagyon jó a magunk készítette is..), fokhagyma pép, tengeri só, kevés fehérbors. végül szerecsendiót reszelünk bele, összekeverjük és beleforgatjuk a spenótot. Azonnal fogyasztjuk. A maradék tárolása nem okozhat problémát, mert soha nincs maradék.

Ennél az ételnél nagyon fontos a besamel tökéletes állaga. Én 3,6 -os zsírtartalmú tejjel készítem, tapasztalataim szerint minél zsírosabb a tej, annál krémesebb a besamel, ennek ellenére nem eshetünk át a ló túloldalára, a tejszín nem megfelelő hozzá.

Azoknak a férfiembereknek, akik nem esznek zöldet magában,  tálalhatjuk natúr csirke vagy pulyka szelet mellé egy kis Jázmin rizzsel körítve, de nagyon finom spagettihez is, szószként. Ilyenkor kevés füstölt vagy nem füstölt sajttal szórom meg, én szeretem parmezánnal is.

2011. január 23., vasárnap

Restart

Lassan befejezem a blogírást. Nah, nem mintha túl sok időt vacakoltam volna el itt, de megpróbálom ezt a keveset is csökkenteni.
A világon rengeteg sérült ember él. Közéjük tartozom minden bizonnyal én is. A sérült persze nem negatív értelemben való jelző, hiszen sérült akkor is valaki, ha nem élhet teljes életet. És ennek lehet olyan egyszerű oka is, amitől még egyáltalán nem érezzük magunkat sérültnek. Ez a virtuális körút, amit nap mint nap megteszünk, pótol valamit, valamit ami nekünk nincs pedig nagyon kellene.
Kellene valaki , aki meghallgat.
Kellene valaki, aki megért.
Kellene valaki, aki figyel rám.
Kellene valaki aki eléggé figyel rám.

Hiszen ha a fentiek megvannak, akkor nem egy monitor előtt ülve tájékoztatjuk a  nagyvilágot életünk apró és még apróbb dolgairól. Mert akkor van aki meghallgat, nem egy ismeretlen kommentjért várjuk, hanem az ismerős szavát, azét, aki számít is valamit. Annak a barátnak a szavát, aki a szemünkbe néz miközben meghallgat, s ha úgy érzi, vállunkra teszi kezét vagy átölel. Nem kommentet ír, hanem átjön egy kávéra, teára vagy éppen egy pohár borra.
Mert akkor töviről hegyire megbeszélhetünk mindent azzal , aki megért. No komment, pls.
Mert akkor azzal, aki figyel rám, már rég túl vagyunk a megoldáson, az örömön.
Mert azzal, aki eléggé figyel ránk, már rég olyan vizekre eveztünk, ahová online igen nehéz lehet eljutni..
Mert akkor nem a virtuális oldalainkat kell egy hatalmas jellé alakítva megmutatni a világnak, hogy kik is vagyunk valójában.

Mások persze  azok a blogok - és szerencsére sok ilyen is van - ahol gyűjteményeket találunk , akár zenékből akár irodalmi művekből vagy ételreceptekből.
Régi vágyam, hogy ételeinket és azok elkészítési módját összegyűjtsem. Erre lesz remek lehetőség ez a blog.
Nagy gourmand a családunk, szeretünk enni és páran nagyon szeretünk főzni is. Én nem recept alapján főzök, pontosabban egyszer, amikor először készítem el az ételt, akkor igen, de utána már nem kell hozzá papír. Mégis, ahhoz, hogy lányom vagy fiaim leendő felesége az én spenótos spagettimet vagy zelllerkrém levesemet főzhesse, tudni kell, én hogyan csináltam. Ahol nagyon szükségesnek látom, persze le fogom írni a mennyiségeket is.

2011. január 22., szombat

Tyúkhúsleves

Életem első igazi tyúkhús levesét főzöm éppen. Reggel piacoztunk és ennek az eredményeképpen kosaramban egy fél tyúkkal együtt jöttem haza. Első lépésben próbáltam a tanácsoknak megfelelően eljárni és a fejjel meg az egy darab lábbal együtt a fazékba tenni a pipit. Persze, hogy előtte alaposan megmostam. A csőrét már a piacon levágta az eladó, mert kérdéseimből azonnal tudta, hogy kezdő vagyok a tyúkkezelés területén.
No, a fejet letollaztam, olyan volt szegény pára, mint egy meztelen, szemöldökös szörnyeteg. Ki is tépdestem a szemöldökét és a bajszát is.Az egy darab csirkelábról lekapargattam a sárga bőrt, erre még gyerekkoromból emlékeztem, Mamám konyhájából. Így, mosva, tépve és kaparva tettem bele egy óriási fazékba, a tyúk közepén lévő dolgokkal együtt (máj, zuza, kis tojás)
Éppen a zöldségeket tisztítottam, fütyörészve a jókedvtől és a sikerélménytől, mikor beállított a barátnőm. 
Belekukkantott a fazékba és az abban heverő csirke láttán elszörnyedve kérdezte:
"Te úgy akarod megfőzni ezt a csirkét, ahogyan a piacon megvettük?"
" Miért, hogyan másképpen kellene?"
Szóval, most már tudom, hogy a zúzáját ki kell venni, egy kissé gusztustalan módszerrel megtisztítani és úgy visszatenni. A májat és a kicsi tojást csak a végén teszem bele. A gigáját, mi a nyakában van, el kell távolítani a tyúkból. Megcsináltuk a műtéteket és már rotyog is a leves. Az illata betölti a házat, én pedig olyan de olyan boldog vagyok! Imádok sütni-főzni és jól is tudok,de eddig ilyen nagy háztáji főzéseket nem csináltam. Persze ettől ettünk mi ilyesmit, csak nem én főztem meg. Régebben Anyukám, Anyósom, Barátnőim főztek nekünk ilyet vagy hívtak meg rá, de ma kedvet kaptam én hozzá és nem is bántam meg!

Na, azért jutott a leves mellé más is, friss spenótlevelek krémes besamel mártásban, egy angol farmház receptje szerint elkészítve és a mi családunk tagjainak lelkesedésével elfogyasztva. Desszertnek ma mogyorókrémes muffint készítettem , a Femina oldalán talált recept alapján.


2011. január 13., csütörtök

Búcsú

Tudom, hogy az idő elmossa a nagy sebeket, mégis olyan nehéz beletörődni az elmúlásba, akkor is, ha "csak " egy kutyusról van szó.
Barátok voltunk. Mellém szegődtél, bár hivatalosan nem én voltam a gazdád. Üres nélküled a ház, mindenki lassított a tempón, amióta elaludtál örökre. Kis dundi medvebocs voltál, még akkor is azt hittem, hogy élsz, amikor Hamza a karjaiban tartva behozott a teraszról, ahol meghaltál. Tudom, miért az én hintám alatt aludtál el, tudom, azért, hogy utoljára is azt üzend nekem, szeretsz. Te voltál az árnyékom, mellettem jártál. Többet virrasztottam veled a betegséged miatt, mint bárki mással eddig. Remélem, hogy a kutyusok is a mennybe kerülnek, még ha kicsit rosszcsontok is voltak életükben.
Utolsó heteidben velem aludtál, kicsi Jockey, mert így mintha nem lettek volna fájdalmaid. Már-már azt hittem, szimulálsz, mert az én ágyamban nem fájt a nyakad.
Nem szimuláltál, kimentél pisilni és nem jöttél többet be. Nem kísérgetsz már a házban, nem fekszel a lábamnál, amikor leülök, nem szaladsz elém, ha hazaérek és nem nyalod a talpam reggel, hogy felébredjek. Remélem, még találkozunk Jockey Maci.

2011. január 11., kedd

Mozi az élet

Érdekes dolog ez a blogozás.A problémáját abban látom, hogy virtuálisan olyan könnyű lehet megtéveszteni más embereket. Hiszen a blogban csak szépet és jót írunk magunkról, a ravaszabbak persze írnak "rosszat"is, de mindíg csak pozitív értelemben, olyan rosszat, ami azért még jó. A valódi gonoszság soha nem jelenik meg senki blogján önmagáról. Persze felmerülhet a kérdés, hogy tudjuk e, felfogjuk e egyáltalán, ha rosszak vagyunk.
Talán nem . Ám rögtön felmerül a másik kérdés,akkor miért nem írunk le mindent, hiszen a saját blogunkban a saját történéseink és a saját életünk körvonalazódik, így azonban a teljesség igénye nélkül.
Összegezve én azt gondolom, hogy bárki blogján a benne lévő értékek, szép és igaznak vélt gondolatok alkotják meg a blogíró személyiségét. Tapasztalatból tudom, hogy sokszor hazugságok és félrevezetések, manipulációk is megjelennek.S hogy ezek mennyire torzítják a képet, azt is volt "szerencsém" megismerni.
Így aztán én nem is csinálok hatalmas ügyet ebből. Ha valami eszembe jut ami fontos lehet nekem később, azt gyorsan leírom vagy belinkelem, sokszor ebédfőzés vagy mosás közben. Blogom arculatát sem tervezem mérnöki pontossággal, inkább sietve és kapkodósan, hiszen annyi más dolgom van, nem a blogírás életem főműve :) A fontos dolgok a szívemben, a gyerekeimben és a barátaimban vannak, a lényeg, hogy a velük való akciók legyenek sikeresek.  Nekik legyen szép és finom a csoki mousse torta, amit éppen most sütök, ők legyenek boldogok, ha megveszem a pizsamát, amit kinéztek maguknak, őket tudjam megvígasztalni, ha nagy bánat éri a lelküket és velük lehessek boldog és élhessek teljes életet.


Ajánlás

"Tintát ti töltöttetek tollam hegyibe,
elmondani, mi még benn maradt begyibe.
Most kész a könyv-ez a büszke ajándék!
Én voltam a cél-de ki volt a szándék?
Tőletek én, vagy tőlem ti, bocikák?
Csak labda ez is-kapd el!-Hoci hát."

2011. január 8., szombat

Jockey

Egy jó kutyának halála után legjobb helye gazdája szívében van.

2011. január 2., vasárnap

B.U.É.K.

Olyan jó, hogy ilyen sokan vagyunk! Néha persze kicsit leteper és elnyom a rengeteg munka, ami az ekkora létszámú családoknál óhatatlanul előfordul, de az semmiség. Semmiség, mert kapok helyette rengeteg élményt és még több szeretetet. Ez mindenért kárpótol.
Két kiskamasz gyerkőcöm végre (bizonyos szempontok miatt mondom, hogy végre) kezd felnőtté válni. Persze mondhatnám, hogy bár maradhatnának még gyerekek, de igazából már kezdik kinőni a gyerekkort és az életünk sem egyszerű, tehát végre kezdenek felnőtté válni. Igaz ugyan, hogy sokszor "ölik egymást" , de mégis, kovácsolódik össze a család. Éppen szilveszter éjjelén, az éjféli koccintásnál éreztem ezt először, mert -minden előzetes megbeszélés nélkül- mindannyian hazajöttünk éjfél előtt már félórával, Cicus poharakat készített és behozta a pezsgőt (finom, epres babapezsgő),majd éjfélkor együtt koccintottunk egymásra és önmagunkra. Beszélgettünk és tervezgettünk, emlékeztünk és sírtunk is, hiszen Anyukám éppen egy éve halt meg.

Egy dologról nem beszéltünk. Nem mondtuk ki azt, ami így összekovácsolt minket, nem beszéltünk arról, ami miatt így érzünk, de az a kemény hallgatás többet mondott minden szónál. És ez az a csend, amely bizonyosságot adott nekem arról, hogy egységben az erő. Már nem egy kisgyerekeit egyedül nevelő anyuka vagyok, hanem egy erős család "matrónája". Tudom, kissé öregít a megtisztelő cím, de szerencsére öregedésről szó sincs.

2011. január 1., szombat

Főzzünk!

Ismerek valakit, aki az írói vénáját gyorsan lecserélte egy kiskukta szerepkörére...amelyet "fűszerez" csipetnyi jogi képviselettel, titkárnői feladatok teljesítésével, és valami "mással" ami itt nem publikus.