2011. április 11., hétfő

Nah ki is az okosabb?

A gyerekeink általában sokkal okosabbak, mint mi vagyunk. Így aztán nehéz túljárni az eszükön. Néha azt is látják és értik, amit mi balga módon talán fel sem fogunk, vagy amit még balgább módon önmagunkkal is megpróbálunk elhitetni.
Ilyen eset az, amikor egy válófélben lévő apuka szóban hirdeti gyerekeinek, hogy persze, ha nagyon muszáj, lakjatok nálunk, éljetek velünk, hiszen erre vágyom, de amikor nagy rábeszélésre eljön a gyerekekért, akkor hozza nekik az ajándékba vásárolt vagy kapott reklámpóló csomagot. Remélvén, hogy hátha mégsem mennek velük. Ezt egy gyerek érti.
Azt is, hogy ha másfél év után először az apuka ha felhívja a kislány tanárnőjét, akkor az inkább amiatt van, hogy apuci szeretné lecsekkolni a tényt, tudni szeretné, mostantól tényleg ő lenne a felelős a gyerekekért. S miután megnyugszik, hogy nem, az addigi kapkodós, agresszív és elutasító szülő ír egy mosolygós sms-t a kislánynak, annak a kislánynak, akit akit előtte két napig csak bántott és lehülyézett, hiszen "ugyanolyan hülye vagy, mint az anyád". S az ostoba felnőttek azt gondolják, hogy egy smiley majd rendbe teszi ezeket a dolgokat? Valakinek, aki kegyetlen csapdába esett, később nagyon fognak majd hiányozni ezek a gyerekek.
Szóval milyen jó, hogy a gyerekek okosabbak nálunk  felnőtteknél, és ezeket a dolgokat nem nekem kell el- és megmagyaráznom nekik.


1 megjegyzés:

  1. Bocs, de inkább beszéljük meg egy kv mellett, nem szeretek kommentelni, én nem azért írok.Tudod, hogy hol lakom...

    VálaszTörlés