2011. január 25., kedd

Csoki mousse

Csokoládé. Életünk nagymértékben e csodálatos "drog" körül forog, többek között ez a munkánk is.
Évek óta mousse, különösen nagy csoki mousse rajongó vagyok. Többször készítettem csoki mousse tölteléket, különféle készen kapható, méregdrága porokból. Először az újdonság varázsával hatott rám, de azóta rájöttem, mégsem lehet az igazi. Nem tudom miért, inkább valamiféle megérzésre hagyatkoztam ez ügyben,és a megérzésem azt súgta, az igazi mousse ennél sokkal különlegesebb. 
Íme, a mousse készítés titka!
10, de inkább 15 dkg belga csokit gőz felett megolvasztva összekeverünk kevés vízzel és kis darab vajjal. Habverővel egészen addig keverjük, verjük, amíg igen kellemes, szemet gyönyörködtető állagúvá válik. A gőzfürdőből kivesszük és félrerakjuk.
Két tojás sárgáját kevés vízzel és egy kevés cukorral, némi vaníliacaukorral gőz felett habosítunk, itt is a jól bevált habverővel érjük el a megfelelő állagot.
Amikor kész, belekeverjük a sárga tojáshabot a csokoládékrémbe, finoman össze elegyítjük és "ízesítjük" csipetnyi sóval.
1-1,5 dl nagyon nagyon hideg tejszínt habbá verünk és ezt a habot a tojásos csokoládékrémbe keverjük, óvatosan, hogy minél kevésbé törjön össze a mousse-unk. Ehhez a művelethez már ne habverőt, hanem hablapátot használjunk. Pár órára hideg helyre tesszük és tejszínhabbal díszítve tálaljuk. Díszítés nélkül is elfogy! 

Ízesíthetjük csipetnyi chilivel, ha csak felnőttek számára készítjük. Még nem próbáltam, de nem lehet rossz csöpp neszkávéval sem, attól kicsit capuccinos beütést kap. A tejszín választásánál fontos, hogy ne édesített, ízesített tejszínt vegyünk, hanem naturálisat. A nyers tojás sárga miatt volt némi fenntartásom eleinte, de a gőzfürdő meggyőzött végül, persze nem árt, ha fertőtlenített tojást választunk.
Minél több vaníliát használunk, annál finomabb lesz, ne spóroljunk hát vele.
Én a Callebaut 53 százalékos étcsokoládéját javaslom ehhez a recepthez, nekünk bevált! Magas kakaó- és kakaóvajtartalma miatt egyike a legfinomabb csokoládé alapanyagoknak. Nem olcsó, de csokoládé.
Én holnap moussze tortát sütök , kétféle (fehér és étcsokis moussze-ból) fekete ribizli zselével és kakós piskótalappal. Remélem finom lesz! Nagyfiam szülinapjára sütöm, de ez még csak a próbatorta lesz, megnézem, mit lehet kihozni belőle.

Még egy pár sor. Az 53% -os kakaótartalomnál magasabb kakaótartalommal nagyon nehéz "elbánni", legalábbis az elején. A csokisolvasztásnál a krémes állag elérése - szerintem - lehetetlen. A végeredménnyel nem lesz semmi gond sem ízben sem állagban, én kicsivel több cukorral készítettem, hogy ellensúlyozzam a 75 %-os csoki keserűségét.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése