2011. január 22., szombat

Tyúkhúsleves

Életem első igazi tyúkhús levesét főzöm éppen. Reggel piacoztunk és ennek az eredményeképpen kosaramban egy fél tyúkkal együtt jöttem haza. Első lépésben próbáltam a tanácsoknak megfelelően eljárni és a fejjel meg az egy darab lábbal együtt a fazékba tenni a pipit. Persze, hogy előtte alaposan megmostam. A csőrét már a piacon levágta az eladó, mert kérdéseimből azonnal tudta, hogy kezdő vagyok a tyúkkezelés területén.
No, a fejet letollaztam, olyan volt szegény pára, mint egy meztelen, szemöldökös szörnyeteg. Ki is tépdestem a szemöldökét és a bajszát is.Az egy darab csirkelábról lekapargattam a sárga bőrt, erre még gyerekkoromból emlékeztem, Mamám konyhájából. Így, mosva, tépve és kaparva tettem bele egy óriási fazékba, a tyúk közepén lévő dolgokkal együtt (máj, zuza, kis tojás)
Éppen a zöldségeket tisztítottam, fütyörészve a jókedvtől és a sikerélménytől, mikor beállított a barátnőm. 
Belekukkantott a fazékba és az abban heverő csirke láttán elszörnyedve kérdezte:
"Te úgy akarod megfőzni ezt a csirkét, ahogyan a piacon megvettük?"
" Miért, hogyan másképpen kellene?"
Szóval, most már tudom, hogy a zúzáját ki kell venni, egy kissé gusztustalan módszerrel megtisztítani és úgy visszatenni. A májat és a kicsi tojást csak a végén teszem bele. A gigáját, mi a nyakában van, el kell távolítani a tyúkból. Megcsináltuk a műtéteket és már rotyog is a leves. Az illata betölti a házat, én pedig olyan de olyan boldog vagyok! Imádok sütni-főzni és jól is tudok,de eddig ilyen nagy háztáji főzéseket nem csináltam. Persze ettől ettünk mi ilyesmit, csak nem én főztem meg. Régebben Anyukám, Anyósom, Barátnőim főztek nekünk ilyet vagy hívtak meg rá, de ma kedvet kaptam én hozzá és nem is bántam meg!

Na, azért jutott a leves mellé más is, friss spenótlevelek krémes besamel mártásban, egy angol farmház receptje szerint elkészítve és a mi családunk tagjainak lelkesedésével elfogyasztva. Desszertnek ma mogyorókrémes muffint készítettem , a Femina oldalán talált recept alapján.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése