2011. július 12., kedd

A pszichopata

"Egyik arcuk szórakoztató, magával ragadó, gyakran elbűvölő. A másik egy érzelmek és empátia nélküli vadállaté. Körbeszaglásznak, bizalmunkba férkőznek, levesznek a lábunkról, aztán - kímélet nélkül - lesújtanak. Hol az érzéseinkre, a szeretetünkre, naivságunkra, hol a pénztárcánkra, hol pedig a testi épségünkre, az életünkre. Felbukkanhatnak a segítőkész jó barát, a magányt enyhítő társ, jóképű férj vagy bomba nő feleség, ragyogó szakértelmű üzletember, vagy akár orvos, ápolónő, ügyvéd, lelki fájdalmakra gyógyírt ajánló pszichológus álarcában. A maszkok sokfélék, a lényeg, a tartalom mindig ugyanaz: a vágyaik azonnali kiélése, önös, másokat maguk alá tipró céljaik könyörtelen megvalósítása. A társadalom fehér cápái akkor is gyilkolnak, ha csak a bizalmunkkal élnek vissza: megnyomorított, összetört emberi lelkeket és sorsokat hagynak maguk után ámokfutásuk közben, de nemritkán halottakat is. Védekezni pedig csaknem lehetetlen ellenük, hiszen nekik - a gátlástalanság rablólovagjainak - nincs fogalmuk a lelkiismeretről, amelyet az ép pszichéjű ember belső strázsaként magában hordoz, nem ismerik a félelmet, a szorongást, a bűntudatot. Androidok, gonosz gépek, gólemek? Nem - mindössze pszichopaták."





Önmagvalósítás

Nagy fába vágtam a fejszémet, pontosabban két nagy fába is. Az egyik a megélhetésünket fogja szolgálni, nemsokára elkészül a hivatalos honlapunk. Rengeteg időt töltöttem vele, talán túl sokat is, hiszen még éjjel, álmomban is csak ez jár a fejemben. Különös az álomvilág, nemegyszer megesett velem, hogy egy nehéz, már-már megoldhatatlannak tűnő kérdésre az álmaimban kaptam megoldást. Hihetetlen, de igaz.
A másik egy önzetlen, nonprofit alapítvány létrehozásának gondolata, amelyből egy-két héten belül valóság válik és amely jobban inspirál, mint bármi valaha az életemben (úgy mint tevékenység, persze).
Bár négy gyerekem van, mégis elegendő energiát érzek magamban ahhoz, hogy mindkettőt bevállaljam. Az önmegvalósítás felé vezető út göröngyös és kanyargós, mély árkokkal és tövises bokrokkal teli, ezt nálam sokkal okosabb emberek is elismerik. Ám mégis, amint jóleső érzéssel tölt el valahányszor rendet csinálok a rendetlenségből, illatos ruhát a mosatlanból, úgy jóleső az érzés, amint szúrós tövist irtva, árkokat betemetve haladok ezen az úton. Nem a cél a lényeg, hanem a megtett út maga. ezt, vagy valami hasonlót olvastam egyszer Lilinél, aki Oshot idézte, és lám, milyen igaz. Utam minden egyes pillanatát élvezem és élem, bárhová is jutok ezen az úton, az rossz hely már nem lehet.

2011. július 8., péntek

Idő

A nagy változások az életemben hirtelen és váratlanul jöttek, ezeket nem én akartam, csak jöttek vagy kaptam. Azok a nagy változások, amelyeket én magam akartam véghezvinni, nem gyorsak. Mindent  lépésről lépésre kell kialakítanom, s néha egy lépés egy egész évig is eltarthat. Nah de az már lépés..
Sokszor elgondolkodom azon, hogy érdemes e ennyi drága időt eltölteni ezzel a projekttel, hiszen az idő a legdrágább kincsünk. Múlására nincs orvosság. Vagy lenne mégis? Hiszen éppen ezek a változások segítettek ahhoz, hogy ne rohanjak az idő után, ne akarjak mindent én magam és rögtön akkor. Hogy ne akarjak olyan dolgokat, amik nem kellenek nekem. És éppen ezek a nagy változások adtak időt arra, hogy megérthessem a világot és azt, hogy ebben a világban nekem hol van a helyem.
Sok időt veszítettem, de sokkal többet nyertem.