2011. június 14., kedd

Grenade

I'd catch a grenade for ya
Throw my hand on a blade for ya
I'd jump a front of a train for ya
You know I 'd do anything

Tartanék egy kézigránátot Érted
Végighúznék egy pengét a kezemen Érted
Vonat elé ugranék Érted
Tudod, hogy bármit megtennék

Még mielőtt Bárki rosszra gondolna, csupán egy gondolatot indított el bennem ez a dal, amit mellesleg nagyon szeretek. Olyan jó ennyire szeretni Valakit és az ennyire szeretés érzése itt van mindannyiunkban mindig. Csupán nagyon nehéz észrevenni magunkban, mert annyi más dolog van, amire jobban odafigyelünk. Hiszen a nagyon szeretni érzés majdhogynem luxusnak számít életünkben akkor, amikor a megélhetésért, az igazságért,  egy jobb életért harcolunk, amikor a gyerekünk életét próbáljuk helyes mederbe terelni, vagy egy nem szeretett embert próbálunk kiiktatni az életünkből. De akkor sem jobb a helyzet, amikor  valamit létre akarunk hozni, új élet, új munka, új üzlet. Nagyon nehéz engedni, hogy a bennünk élő szerelem szétfolyhasson ereinkben. Előtte rendbe kell tennünk az életünket, legalább annyira, hogy meglegyen bennünk az a figyelem, amivel észrevehetjük azt a nagy érzést.
Én 17 évig éltem úgy, hogy bár tudtam, érzelmek és nagy - nagy érzések vannak bennem, de soha nem tudtam ezekkel mit kezdeni a hétköznapokban. Talán mert egy olyan emberrel éltem, akinek erre nem volt szüksége. Aki szépségesen eléldegélt úgy, hogy a számára elvontnak tűnő szerelmet a testiség és az anyagiak szintjére helyezte. Ezeknek kellett rendben lenniük, s ő már boldog is volt. Én pedig boldogtalan. És amikor ezt a zenét hallgatom, tudom, hogy jól cselekedtem, amikor külön utakra eveztem. Hiszen a testiség is csak akkor hagy bennünk nyomot, ha érzelmekkel csináljuk, egyébként ugyanúgy kezeljük, mint a  vasárnapi mosogatást. Rutinná válik.
Így hiába számítok szinglinek és valljuk be, az is vagyok, mégis felemelhettem a szerelmet arra helyre, ahol annak lennie kell. S a szerelemmel együtt magamat is felemelhettem egy olyan élettérbe, ahol boldog lehetek akkor is, ha néha szenvedek. Mert nem mindegy, hogy a közönytől szenvedek egy olyan életformában, amelyben haldoklik a lelkem, vagy egy olyan érzéstől szenvedek, ami hol az egekig repít, hol a pokolba lök.
És úgy érzem, hogy ez a helyzet előre visz az élet egyéb területein is. Mert tisztábban látok és ki tudom szűrni a káoszból a fontos dolgokat. Én már csak azokra figyelek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése