Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér

"Mindannyiunk háta mögott felgyűl az idő; szép csendesen ereszkedik alá, mint a harang óra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! -megérkezünk, s nincs kéz,amely az órát meg egyszer fölhúzná."

Goal

"A barát a bajban ismerszik meg"
Nálam úgy alakult a helyzet, hogy a gyerekem a bajban ismerszik meg. Hatalmas változásokon és talán még attól is nagyobb csalódásokon estünk át az utóbbi időkben. Nem is annyira én, hiszen én tisztában voltam azzal, hogy mit várhatok, de a gyerekek nem. Egy gyereknek két nagyon fontos ember van az életében, az anya és az apa, ha pont ebben a két alappillérben kell elveszíteniük a bizalmukat, az erősen megtöri őket. Nem bennem csalódtak.
Ezek a gyerekek, akik eddig a maximális "elkényeztetés" közegében éltek, alaposan visszafogtak mindenből. Rá kellett döbbenniük, hogy a látszat néha olyan nagyot csal, hogy az ember szíve közben megszakad. Meg kellett ismerniük a férfi és nő, az Apa és az Anya közti hatalmas különbséget, szembe kellett nézniük a képmutatás ördögével.  Ennek ellenére mellettem állnak, sőt azt mondhatom, hogy még jobban mellettem állnak, mint valaha. Nem követelőznek és nem vádaskodnak, csak szeretnek és erőt adnak. Lassan a testvér háború is csillapodik köztük.
Pár évvel ezelőtt még merőben más volt a helyzet, akkor azt gondoltam, hogy nem is engem szeretnek, hanem jobban azt, amit nyújtok nekik. Néha, főképpen amikor kiborultam, szoktam is mondani nekik, hogy ha jönne helyettem valaki más, aki ugyanezt a komfort érzetet biztosítaná nektek amit én, észre sem vennétek a változást. Volt akkor valaki, aki elégedetten helyeselt, erősítvén bennem az érzést, hogy valamit biztosan rosszul csinálok .
Hát nem! Gyerekeim nyílt és melegszívűek, tudnak szeretni és szeretnek érdekek nélkül, gondolkoznak és terveznek, felelősséget vállalnak és legalább annyira megvetik a hazugságot és a bűnözést, amennyire én. Lám, a sok év alatt megtanulták, hogy melyik a helyes út, amelyről nem lehet letérni. Nem, akkor sem, ha mások erre biztatnak vagy erőszakkal próbálnak is kényszeríteni. Igen , ez az az útmutatás, amelyről pár éve beszélgettem egy barátommal. Sokszor úgy tűnik, hogy hiábavaló a kérés, a vélemény, a szüntelen noszogatás, a beszélgetések és a NAGY beszélgetések, csemetéinkre nem ragad semmi abból, amit próbálunk beléjük sulykolni. Dehogynem! Szép lassan, de biztosan megtanulják azt, hogy mi a helyes és mi a jó, rájuk ragad szemléletünk és értékítéletünk, hitünk előtt nem zárják be szívük kapuit.

Élet

Vannak akiket összekovácsolnak az együtt töltött évek, másokat pedig szétválasztanak. Min múlik? Az ég tudja, talán az élmények sokaságán vagy éppen azon, hogy nincsenek.
Élmények...mostanában sokszor felteszem a kérdést magamnak, hogy helyesen döntöttem e, biztosan ezt akartam? Pillanatok, emlékképek jönnek elő..pl. az a nap, amikor a Balatoni nyaralásból hazaérve a teraszról csodáltuk a kertünket, ami a nagy esőzések hatására buján zöldellt, a nyaralás napjai alatt elszokott  a szemünk a látványától, jó volt hazaérni..vagy az utolsó simítások a régi, a "sárga" házunk falain, búcsúnk otthonunktól, már az összes holminkat elvittük, a csupasz falak álltak csak..vagy az a forró nyári délután és a langyos nyári este közötti átmenet, amikor Levente Atyát vártuk, már szinte mindennel végeztem, az ételek a konyhapulton, az italok a hűtőben és én jártam egyet a kertben növényeim között...sok-sok ilyen van még, majdnem egy egész életnyi.
Szóval élmények, ezek az élmények? És akkor miért nem emlékszem a társra, aki velem volt? Talán emiatt választottak minket szét az együtt töltött évek, mert nem az ő arca rémlik fel, hanem az érzés, amit akkor éltem át. Persze ő is benne van a pillanatfelvételekben, de nem jönnek elő közös, vele, személyesen csak vele vagy róla szóló emlékek. Mégis ott van a háttérben minden gondolatban és visszatérő érzésben.
Tudom, az idő elhomályosítja a múltat, múltunkat, amely pedig élesen és kristálytiszta képekben körvonalazódik akkor, amikor az még a jelenünk. Mégis, talán 15 év múlva majd tisztábban látok..elmesélem ha igen.

Illúziók nélkül

"Mit jelent, hogy \”az út maga a cél\”?
Ennek a mondásnak az az értelme: nem az a lényeg, hogy a lehető leggyorsabban elérjük a célt, hanem hogy végigjárjuk az utat, és a lehető legtöbb örömet és élvezetet találjuk benne. A cél az, hogy úton legyünk. Ha igazán önmagunk vagyunk, akkor tulajdonképpen minden pillanatban a célban vagyunk. Ha minden pillanatot beteljesítünk, a beteljesült pillanatok egymást követve egy beteljesült életet adnak. A cél tehát az, hogy egészen önmagunk legyünk – minden pillanatban, amit ha ily módon beteljesítünk, a célban vagyunk. Az út az egyes, egymás után következő pillanatokból tevődik össze, ezekkel azonban nem kell törődnünk, hiszen ha minden egyes pillanatban célban vagyunk, csak hagynunk kell, hogy az élet történjen velünk. Az út tehát saját magától adódik.
Az élet csak most történik, és csak most lehetünk a célban. Az nem számít, a múltban voltunk-e már a célban, illetve hogy leszünk-e a jövőben. A múlt már elszállt, a jövő pedig még nem létezik. Most élünk, ebben a pillanatban, és ezért csak ebben a pillanatban lehetünk a célban.
Ha önmagunk vagyunk, az fog velünk történni, amit az élet meg akar velünk valósítani: tökéletesség minden pillanatban, a pillanat megtörténte ugyanis a tökéletesség kifejezője. Ha önmagunk vagyunk, tökéletesen élünk!
A tökéletesség nem egy ideál, egy távoli cél, hanem a minden egyes pillanatban benne rejlő lehetőség. A \”légy önmagad\” mottó azt jelenti, hogy többé nem képek, programok és elképzelések szerint élünk, hanem minden pillanatban újjá válunk, és hitelesek vagyunk. Azzá válunk, akik vagyunk."