2010. november 28., vasárnap

Sz.Sz.Cs.

Családi viszonyok, férj-feleség-gyerekek, gondok és bajok, jókedvek és örömök. Barátok és barátnők, hétköznapok és ünnepek. Szex, szerelem, család. Vagy nem szex, szerelem és család. Esetleg szex, nem szerelem és család.
Igen, a hétköznapok kifakítják életünk pompás színeit, ez még akkor is így van, ha egyébként minden jó, vagy majdnem az. Akkor is, ha társai vagyunk egymásnak, ha tiszteljük egymást.
Egy hűvös, egymás hibáira kiélezett partnerkapcsolatban persze még inkább ez  a helyzet, néha elég egy rossz vagy rossznak vélt mozdulat, sőt inkább elég egy mozdulat ahhoz, hogy a másikat emberevő szörnyetegnek lássuk. Egy mozdulat, ami szerelmünk hajnalán imádni való volt, az most az undor éles pengéjével hasít bele agyunk barázdáiba és sikítva futnánk, menekülnénk valahová...de hová.
Mert az otthonunk még itt van, a család is itt van, nincs ugyan szex és szerelem de van család. Ugye van?
És akkor jöhet a primitívség nagyszerű bizonyítéka, keressünk egy bűnbakot, aki majd elviszi a balhét. És azt hisszük, hogy így mi mentesülhetünk a felelősség, a tehetetlenség vádja alól, legalábbis önmaguk vádaskodásai elől.
Ideig-óráig talán. Amíg behunyt szemmel, agyunkat elzsibbasztja az a gondolat, hogy így rendbe jönnek majd a dolgaink, hiszen más a hibás, azt a másikat kiiktatjuk és minden szép lesz újra. A zsibbasztó azonban inkább helyi érzéstelenítő lehet, hatása nem tart soká, a téma újra kezdődik, és jöhet a következő áldozat. Ámbár lehet, hogy a bűnbak inkább egy túlélője a dolognak, hiszen kimarad belőle, amíg a többiek folytatják öngyilkos életüket.
Szex, szerelem , család. Jó kis téma volt, Tanár Úr....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése