Harc az életem, Citom és az Ő harca. Citrom agresszív és hatalmaskodó, ő pedig nem tűri ezt, de tudja, nem tehet semmit, még nem. Ő kéri, hogy ne vegyem fel a telefont, de én úgy gondolom, hogy ezt nem tehetem meg, közös gyerekek, közös üzlet, Ő kéri, hogy hívjak rendőrt, ha ránk tör, én úgy érzem, ezt nem tehetem meg vele,végül is a gyerekeim apja, várjunk még kicsit, hátha elmúlik ez az egész, Békét akarok.
S kettejük kereszttüzében állok én, próbálom elhárítani a lövéseket, de a golyók többnyire engem találnak el. Fáj, ha Ő talál el, de még jobban, ha Citrom.
Ezt én nem akartam, ezt nem is lehet elviselni, ezt a gyerekeim nem nézhetik és élhetik meg, tudom, lépnem kell.
Szakítok Vele. Nem könnyen enged, próbál meggyőzni csókkal, szóval, harcol, de döntöttem. Végül is Anya vagyok elsősorban. Hazaköltözöm. Kiábrándultan és félholtan, de hazamentem, vissza az otthonomba. Kértem Citromot, hogy a gyerekekre való tekintettel ne öljük egymást tovább, próbáljunk meg lassan kimászni ebből az egészből és váljunk el csendesen. Nagy a ház, elférünk benne úgy, hogy nem is kell találkoznunk.
Három nap telt el. Üresség vesz körül, nem látom az utcák színét, nem látom az emberek arcát, és tudom, hogy Te nem lehetsz velem. Nincs értelme semminek Nélküled. S ezek nem üres szavak. Megszűntem. Gépiesen végzem a dolgomat és lépek előre, de nem haladok.
Az én szemem még mindíg csak Téged lát, Szerelmem.
Negyedik éjszaka Citromon elhatalmasodott a féltékenység és olyan iszonyatos balhét rendezett, amit egyszerűen képtelen vagyok leírni. Erőszak, brutális erőszak, talán ez a helyes kifejezés. Már ő maga is belátja, hogy nem maradhatunk egy házban, így most ő költözik, én maradok a gyerekekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése