Úgy látszik, hogy ez a dolog folyton ismétli önmagát. Már megint nem bírom nélküle, pedig olyan szilárdan elhatároztam,hogy ki kell tartanom. Legfőképpen miatta, mert nem akarok neki rosszat, s az én életem még annyira képlékeny.
Visszament Erdélybe. Én pedig utána.
Összepakoltam a holmikat és pénteken este hatkor indulok. Egy barátom is jön velem - a gyerekeken kívül természetesenm - mert van ott Hargita megyében valami háza, amit szeretne megmutatni nekem.
Debrecennél már izgultam, mert alig vártam hogy a határt átlépve már román telefonszámról küldhessek neki sms-t, bizonyítván, hogy nemcsak szöveg volt, de valóban utána megyek. Nagyváradon elküldhettem az sms-t, és szépen haladtunk az ország belseje felé.
Vidám hangulatban utaztunk, sok-sok jó zenét hallgatva és már végre mindenki elhitte, hogy távol vagyunk otthontól, távol a "harcmezőtől", ez pedig olyan elemi felszabadító érzéssel bírt, hogy mindenki fel volt doba, de úgy igazán.
A Királyhágón megálltunk inni valamit és színes ruhákba öltözött P.I.M.P-ket láttunk hatalmaz Mercedes limuzinokból kiszállni, a barátom mondta, hogy ők a futtatók (finoman kifejezve), én eleinte azt gondoltam, hogy valami jelmezes felvonulás résztvevői. Úgy néztek ki, mint Snoop Dogg.
Hajnali egy felé mindenki elaludt rajtam kívül és végre én voltam egyedül a gondolataimmal és persze a vággyal, hogy mielőbb odaérjek Hozzá.
Reggel ötre értünk Zeteára, ahol először jártam életemben. Hatalmas távolságok amelyek a zöld minden árnyalatát lefestik, karcsú fenyők, párás tisztások, az összhatást a lila-fehér virágú bogáncsok sem zavarják meg, valahogy annyira illenek a tájba. Tökéletes. Nem rendezett tökéletesség, mint mondjuk Ausztria vagy Németország, hanem a természet alkotta díszlet tárult elénk, amihez nincs semmi fogható.
A faluba vezető úton hirtelen hatalmas tehéncsorda jelent meg és jó ideig velük együtt haladva tettük meg az út felét.
Ő már várt ránk. A találozásunk olyan mesébe illő volt, hogy szinte éreztem a hol volt hol nem volt és boldogan éltek, míg meg nem haltak érzetét.
Az első éjjel tisztáztuk, hogy senkivel nem történt "semmi", amíg külön voltunk, tisztáztuk, hogy mostantól mindíg és mindent csak együtt, nincs Te és én, csak mi és örökre. Komolyan is gondoltuk.
A következő napokban végigjártuk a víztározó környékét, Sikasszót és Ivót, néha otthon hagytuk a gyerekeket és csak ketten jártuk az utunkat.
Éjszakkánként kinn feküdtünk a fűben és a csillagos égboltot és a másikat csodálva szerettük egymást. Soha előtte ilyen fényesen ragyogó csillagokat nem láttam, és valahogy minden olyan óriásinak tűnt nekem akkor.
Elvitt az Anyukájához és bemutatott a családjának, akik kissé tartózkodóan, de nagyon aranyosan fogadtak. Elmentünk Csíksomlyóra, ahol egy óriási - talán tölgyfa- alatt azt mondta, hogy szeretne feleségül venni ott, a csíksomlyói kápolnában.
Akkora lázban égtünk, kész csoda, hogy nem emésztett fel minket a tűz. Nem tudom, mikor és ki volt a lázasabb, de emlékeim szerint Junior a Nagyküküllő feletti erdőben született meg, legalábbis, ami a méhen belüli élet kezdete.S mert egyformán és annyira szerettük egymást, Junior mindkettőnkből a legtökéletesebb tulajdonságokat kapta, érzelmekkel teli, érzékeny, tökéletes emberke. Persze korai még Junoirról beszélni, mert a tényleges megszületéséig jó nagy idő telt el. De ami akkor és ott történt, akkora hatással bírt rám, hogy talán egész más irányt vett az utam, az az út, amit most járok. Ő már nincs velem, vagy én nem vagyok Vele, de az életem más lett, végre úgy élhetek, ahogyan mindig is szerettem volna, korlátok nélkül, szabadon a nagyvilágban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése