Megkopasztalak

Kedves ismerősömtől kaptam két fácánt, egy tyúkot és egy kakast. Már a házig való eljuttatásukkal is bajban voltam, mert még soha nem fogtam ilyen madár tetemeket, most kénytelen voltam. Hazaérve kiraktam őket a garázsba fagyoskodni.
Este meglátogattam barátnőmet, és már vagy egy órája beszélgettünk, amikor említettem neki a fácánokat. Tudta, hogy nem fog menni a kopasztás nekem. Feltett egy hatalmas fazék vizet forrni engem pedig hazaküldött a madarakért.
Kinn a teraszon kezdtük a piszkos munkát. Forró vízbe mártogatás után gyorsan letépkedtük a tollakat, majd eltakarítottuk a maradványokat, amik a hideg miatt szinte azonnal a teraszra fagytak.
A kopasztáson kívül belezni és darabolni is megtanultam. Már tudom, hogy "minden adja magát", kis vágás után jöhet a csavarás. A szárnyak eltávolításánál kihasítunk egy falatnyi részt, hogy legyen mitől kedvelni a szárnyat, egyébként csak csont az egész.
Megtanultam értelmezni egy újabb szólást" kitekerem a nyakadat"
Mivel a fácán (csirke) nyakát elvágni nem lehet, így tekerni kell ahhoz, hogy leszedjük a testéről. Ez is sikerült.
Aztán jött az igazi belezés, amikor kézzel kellett benyúlnom és végigfejtenem a húst, hogy ne sértsem meg a belső emésztőszerveket.
Zúza tisztítás, brrrr, de megcsináltam. A fácán kis zúzáját egyik oldalon a belső hártyáig metszettem át, és onnan kifordítottam a tartalmát a szemetes vödörbe, Csupa zöld fűféle volt benne, nem olyan darás kotyvalék, amilyen a csirke zúzájában szokott lenni. Na igen, ez egy vadszárnyas!
"Hol tanultad te ezt?" kérdeztem barátnőmet.
"Nagymamáimtól, Anyukámtól még otthon"
Erdélyi lány a barátnőm, jó pár éve ideköltöztek, de a székely emberek nyugalma, vidámsága és "két lábbal földön járása" jellemzi életét, ugyanazt az érzést kelti bennem, mint amikor kinn vagyok Erdélyben. Jó érzés. Erdély, Erdély, édes Erdély, örök Erdély.
A fácánokból erdei fácánhúslevest és vadas fácánt készítek,zsemlegombóccal. Megyek, megveszem a piacon a hozzávalókat, addig a fácánok feldarabolva áznak a garázsban. Úgy érzem, ma valami fergeteges vacsorát fogok főzni.
Na, a vacsora elkészült, nagy része el is fogyott. A levesbe belefőztem egy egész szerecsendiót, a végén pedig adtam hozzá egy kiskanálnyi cukrot. Ezt Juci és Maris nénénk csinálta így régesrégen, de azt hiszem, van a családnak olyan tagja -rajtam kívül is-a ki alkalmazza ezt a fogást. Valahogy más lesz tőle a leves.
A fácánokhoz hamis vadas mártást készítettem,a  pörkölt alapot babérral, borssal és fokhagymával ízesítettem, a végén mustárt, kis cukrot és sok tejfölt tettem bele, majd pár percig hagytam rotyogni még. Végül nem zsemlegombócot csináltam, hanem kicsi fiam nagy kedvencét, "nokellit".
Holnaptól pár napig valószínűleg nem tudunk húsra gondolni, hiszen nagyon tömény volt ez az összeállítás. Tömény, de roppant finom.

Görög brokkolikrém pirítósra

Görögnek kizárólag a feta miatt mondható!
A broccolit (én mélyhűtöttet szoktam) jó puhára megfőzöm sós vízben. Leszűröm és miközben hűl, lecsepeg.
A kihűlt brokkolit majonézzel jól összekeverem, sózom, borsozom (inkább fehér borsot használok), fokhagyma pépet teszek bele (1-2 gerezd, csak finoman..)és puha feta sajot keverek hozzá. Ehhez a recepthez nem a kimért fetát vásárolom, hanem a dobozosat, mert az a sós lé miatt sokkal puhább,
Ennyi a recept.
Barna vagy fehér kenyér szeleteket pirítok, inkább csak jól átmelegítek a sütőben, annyira, hogy a kenyér közepe még puha maradjon, de a felülete kezdjen el keményedni, sülni.
Aki jobban szereti a fokhagymát még nálam is, az bátran tegyen a pirítósra is belőle.

Olyan egyszerű és nagyszerű, hogy elkészítésének semmiféle trükkje nincs. Ízletes, a brokkolit csak ebben a formájában tudom megetetni a gyerekeimmel. Ebből viszont bármikor bármennyit képesek bevágni.
Nyárra sózott kert paradicsommal fogom tálalni.
Jövő hétre meglesz a fényképezőgépem, vagy egy új vagy a régi megjavítva, és fotókat is készítek.

Csoki mousse

Csokoládé. Életünk nagymértékben e csodálatos "drog" körül forog, többek között ez a munkánk is.

Évek óta mousse, különösen nagy csoki mousse rajongó vagyok. Többször készítettem csoki mousse tölteléket, különféle készen kapható, méregdrága porokból. Először az újdonság varázsával hatott rám, de azóta rájöttem, mégsem lehet az igazi. Nem tudom miért, inkább valamiféle megérzésre hagyatkoztam ez ügyben,és a megérzésem azt súgta, az igazi mousse ennél sokkal különlegesebb. 

Íme, a mousse készítés titka!

10, de inkább 15 dkg belga csokit gőz felett megolvasztva összekeverünk kevés vízzel és kis darab vajjal. Habverővel egészen addig keverjük, verjük, amíg igen kellemes, szemet gyönyörködtető állagúvá válik. A gőzfürdőből kivesszük és félrerakjuk.

Két tojás sárgáját kevés vízzel és egy kevés cukorral, némi vaníliacaukorral gőz felett habosítunk, itt is a jól bevált habverővel érjük el a megfelelő állagot.

Amikor kész, belekeverjük a sárga tojáshabot a csokoládékrémbe, finoman össze elegyítjük és "ízesítjük" csipetnyi sóval.

1-1,5 dl nagyon nagyon hideg tejszínt habbá verünk és ezt a habot a tojásos csokoládékrémbe keverjük, óvatosan, hogy minél kevésbé törjön össze a mousse-unk. Ehhez a művelethez már ne habverőt, hanem hablapátot használjunk. Pár órára hideg helyre tesszük és tejszínhabbal díszítve tálaljuk. Díszítés nélkül is elfogy! 

Ízesíthetjük csipetnyi chilivel, ha csak felnőttek számára készítjük. Még nem próbáltam, de nem lehet rossz csöpp neszkávéval sem, attól kicsit capuccinos beütést kap. A tejszín választásánál fontos, hogy ne édesített, ízesített tejszínt vegyünk, hanem naturálisat. A nyers tojás sárga miatt volt némi fenntartásom eleinte, de a gőzfürdő meggyőzött végül, persze nem árt, ha fertőtlenített tojást választunk.

Minél több vaníliát használunk, annál finomabb lesz, ne spóroljunk hát vele.

Én a Callebaut 53 százalékos étcsokoládéját javaslom ehhez a recepthez, nekünk bevált! Magas kakaó- és kakaóvajtartalma miatt egyike a legfinomabb csokoládé alapanyagoknak. Nem olcsó, de csokoládé.
Én holnap moussze tortát sütök , kétféle (fehér és étcsokis moussze-ból) fekete ribizli zselével és kakós piskótalappal. Remélem finom lesz! Nagyfiam szülinapjára sütöm, de ez még csak a próbatorta lesz, megnézem, mit lehet kihozni belőle.

Még egy pár sor. Az 53% -os kakaótartalomnál magasabb kakaótartalommal nagyon nehéz "elbánni", legalábbis az elején. A csokisolvasztásnál a krémes állag elérése - szerintem - lehetetlen. A végeredménnyel nem lesz semmi gond sem ízben sem állagban, én kicsivel több cukorral készítettem, hogy ellensúlyozzam a 75 %-os csoki keserűségét.

Spenót ( River cottage )

A frissen szedett spenótleveleket váltott vízben megmossuk, és beledobjuk forró, sós, csipetnyi szódabikarbónás vízbe, így főzzük 5-10 percig. Apró lyukú szűrőben lecsepegtetjük és késsel "turmixoljuk" (ezt a műveletet még Anyutól láttam) A lényeg, hogy késsel és ne mással.
A besamelt elkészítjük és a következőkkel fűszerezzük:
Organikus ételízesítő (bármelyiket válaszhatjuk, de nagyon jó a magunk készítette is..), fokhagyma pép, tengeri só, kevés fehérbors. végül szerecsendiót reszelünk bele, összekeverjük és beleforgatjuk a spenótot. Azonnal fogyasztjuk. A maradék tárolása nem okozhat problémát, mert soha nincs maradék.

Ennél az ételnél nagyon fontos a besamel tökéletes állaga. Én 3,6 -os zsírtartalmú tejjel készítem, tapasztalataim szerint minél zsírosabb a tej, annál krémesebb a besamel, ennek ellenére nem eshetünk át a ló túloldalára, a tejszín nem megfelelő hozzá.

Azoknak a férfiembereknek, akik nem esznek zöldet magában,  tálalhatjuk natúr csirke vagy pulyka szelet mellé egy kis Jázmin rizzsel körítve, de nagyon finom spagettihez is, szószként. Ilyenkor kevés füstölt vagy nem füstölt sajttal szórom meg, én szeretem parmezánnal is.

Restart

Lassan befejezem a blogírást. Nah, nem mintha túl sok időt vacakoltam volna el itt, de megpróbálom ezt a keveset is csökkenteni.
A világon rengeteg sérült ember él. Közéjük tartozom minden bizonnyal én is. A sérült persze nem negatív értelemben való jelző, hiszen sérült akkor is valaki, ha nem élhet teljes életet. És ennek lehet olyan egyszerű oka is, amitől még egyáltalán nem érezzük magunkat sérültnek. Ez a virtuális körút, amit nap mint nap megteszünk, pótol valamit, valamit ami nekünk nincs pedig nagyon kellene.
Kellene valaki , aki meghallgat.
Kellene valaki, aki megért.
Kellene valaki, aki figyel rám.
Kellene valaki aki eléggé figyel rám.

Hiszen ha a fentiek megvannak, akkor nem egy monitor előtt ülve tájékoztatjuk a  nagyvilágot életünk apró és még apróbb dolgairól. Mert akkor van aki meghallgat, nem egy ismeretlen kommentjért várjuk, hanem az ismerős szavát, azét, aki számít is valamit. Annak a barátnak a szavát, aki a szemünkbe néz miközben meghallgat, s ha úgy érzi, vállunkra teszi kezét vagy átölel. Nem kommentet ír, hanem átjön egy kávéra, teára vagy éppen egy pohár borra.
Mert akkor töviről hegyire megbeszélhetünk mindent azzal , aki megért. No komment, pls.
Mert akkor azzal, aki figyel rám, már rég túl vagyunk a megoldáson, az örömön.
Mert azzal, aki eléggé figyel ránk, már rég olyan vizekre eveztünk, ahová online igen nehéz lehet eljutni..
Mert akkor nem a virtuális oldalainkat kell egy hatalmas jellé alakítva megmutatni a világnak, hogy kik is vagyunk valójában.

Mások persze  azok a blogok - és szerencsére sok ilyen is van - ahol gyűjteményeket találunk , akár zenékből akár irodalmi művekből vagy ételreceptekből.
Régi vágyam, hogy ételeinket és azok elkészítési módját összegyűjtsem. Erre lesz remek lehetőség ez a blog.
Nagy gourmand a családunk, szeretünk enni és páran nagyon szeretünk főzni is. Én nem recept alapján főzök, pontosabban egyszer, amikor először készítem el az ételt, akkor igen, de utána már nem kell hozzá papír. Mégis, ahhoz, hogy lányom vagy fiaim leendő felesége az én spenótos spagettimet vagy zelllerkrém levesemet főzhesse, tudni kell, én hogyan csináltam. Ahol nagyon szükségesnek látom, persze le fogom írni a mennyiségeket is.

Tyúkhúsleves

Életem első igazi tyúkhús levesét főzöm éppen. Reggel piacoztunk és ennek az eredményeképpen kosaramban egy fél tyúkkal együtt jöttem haza. Első lépésben próbáltam a tanácsoknak megfelelően eljárni és a fejjel meg az egy darab lábbal együtt a fazékba tenni a pipit. Persze, hogy előtte alaposan megmostam. A csőrét már a piacon levágta az eladó, mert kérdéseimből azonnal tudta, hogy kezdő vagyok a tyúkkezelés területén.

No, a fejet letollaztam, olyan volt szegény pára, mint egy meztelen, szemöldökös szörnyeteg. Ki is tépdestem a szemöldökét és a bajszát is.Az egy darab csirkelábról lekapargattam a sárga bőrt, erre még gyerekkoromból emlékeztem, Mamám konyhájából. Így, mosva, tépve és kaparva tettem bele egy óriási fazékba, a tyúk közepén lévő dolgokkal együtt (máj, zuza, kis tojás)

Éppen a zöldségeket tisztítottam, fütyörészve a jókedvtől és a sikerélménytől, mikor beállított a barátnőm. 

Belekukkantott a fazékba és az abban heverő csirke láttán elszörnyedve kérdezte:

"Te úgy akarod megfőzni ezt a csirkét, ahogyan a piacon megvettük?"

" Miért, hogyan másképpen kellene?"

Szóval, most már tudom, hogy a zúzáját ki kell venni, egy kissé gusztustalan módszerrel megtisztítani és úgy visszatenni. A májat és a kicsi tojást csak a végén teszem bele. A gigáját, mi a nyakában van, el kell távolítani a tyúkból. Megcsináltuk a műtéteket és már rotyog is a leves. Az illata betölti a házat, én pedig olyan de olyan boldog vagyok! Imádok sütni-főzni és jól is tudok,de eddig ilyen nagy háztáji főzéseket nem csináltam. Persze ettől ettünk mi ilyesmit, csak nem én főztem meg. Régebben Anyukám, Anyósom, Barátnőim főztek nekünk ilyet vagy hívtak meg rá, de ma kedvet kaptam én hozzá és nem is bántam meg!

Na, azért jutott a leves mellé más is, friss spenótlevelek krémes besamel mártásban, egy angol farmház receptje szerint elkészítve és a mi családunk tagjainak lelkesedésével elfogyasztva. Desszertnek ma mogyorókrémes muffint készítettem , a Femina oldalán talált recept alapján.

Búcsú

Tudom, hogy az idő elmossa a nagy sebeket, mégis olyan nehéz beletörődni az elmúlásba, akkor is, ha "csak " egy kutyusról van szó.
Barátok voltunk. Mellém szegődtél, bár hivatalosan nem én voltam a gazdád. Üres nélküled a ház, mindenki lassított a tempón, amióta elaludtál örökre. Kis dundi medvebocs voltál, még akkor is azt hittem, hogy élsz, amikor Hamza a karjaiban tartva behozott a teraszról, ahol meghaltál. Tudom, miért az én hintám alatt aludtál el, tudom, azért, hogy utoljára is azt üzend nekem, szeretsz. Te voltál az árnyékom, mellettem jártál. Többet virrasztottam veled a betegséged miatt, mint bárki mással eddig. Remélem, hogy a kutyusok is a mennybe kerülnek, még ha kicsit rosszcsontok is voltak életükben.
Utolsó heteidben velem aludtál, kicsi Jockey, mert így mintha nem lettek volna fájdalmaid. Már-már azt hittem, szimulálsz, mert az én ágyamban nem fájt a nyakad.
Nem szimuláltál, kimentél pisilni és nem jöttél többet be. Nem kísérgetsz már a házban, nem fekszel a lábamnál, amikor leülök, nem szaladsz elém, ha hazaérek és nem nyalod a talpam reggel, hogy felébredjek. Remélem, még találkozunk Jockey Maci.

Mozi az élet

Érdekes dolog ez a blogozás.A problémáját abban látom, hogy virtuálisan olyan könnyű lehet megtéveszteni más embereket. Hiszen a blogban csak szépet és jót írunk magunkról, a ravaszabbak persze írnak "rosszat"is, de mindíg csak pozitív értelemben, olyan rosszat, ami azért még jó. A valódi gonoszság soha nem jelenik meg senki blogján önmagáról. Persze felmerülhet a kérdés, hogy tudjuk e, felfogjuk e egyáltalán, ha rosszak vagyunk.

Talán nem . Ám rögtön felmerül a másik kérdés,akkor miért nem írunk le mindent, hiszen a saját blogunkban a saját történéseink és a saját életünk körvonalazódik, így azonban a teljesség igénye nélkül.

Összegezve én azt gondolom, hogy bárki blogján a benne lévő értékek, szép és igaznak vélt gondolatok alkotják meg a blogíró személyiségét. Tapasztalatból tudom, hogy sokszor hazugságok és félrevezetések, manipulációk is megjelennek.S hogy ezek mennyire torzítják a képet, azt is volt "szerencsém" megismerni.

Így aztán én nem is csinálok hatalmas ügyet ebből. Ha valami eszembe jut ami fontos lehet nekem később, azt gyorsan leírom vagy belinkelem, sokszor ebédfőzés vagy mosás közben. Blogom arculatát sem tervezem mérnöki pontossággal, inkább sietve és kapkodósan, hiszen annyi más dolgom van, nem a blogírás életem főműve :) A fontos dolgok a szívemben, a gyerekeimben és a barátaimban vannak, a lényeg, hogy a velük való akciók legyenek sikeresek.  Nekik legyen szép és finom a csoki mousse torta, amit éppen most sütök, ők legyenek boldogok, ha megveszem a pizsamát, amit kinéztek maguknak, őket tudjam megvígasztalni, ha nagy bánat éri a lelküket és velük lehessek boldog és élhessek teljes életet.

Ajánlás

"Tintát ti töltöttetek tollam hegyibe,
elmondani, mi még benn maradt begyibe.
Most kész a könyv-ez a büszke ajándék!
Én voltam a cél-de ki volt a szándék?
Tőletek én, vagy tőlem ti, bocikák?
Csak labda ez is-kapd el!-Hoci hát."

Jockey

Egy jó kutyának halála után legjobb helye gazdája szívében van.

Csokiszökőkút

B.U.É.K.

Olyan jó, hogy ilyen sokan vagyunk! Néha persze kicsit leteper és elnyom a rengeteg munka, ami az ekkora létszámú családoknál óhatatlanul előfordul, de az semmiség. Semmiség, mert kapok helyette rengeteg élményt és még több szeretetet. Ez mindenért kárpótol.
Két kiskamasz gyerkőcöm végre (bizonyos szempontok miatt mondom, hogy végre) kezd felnőtté válni. Persze mondhatnám, hogy bár maradhatnának még gyerekek, de igazából már kezdik kinőni a gyerekkort és az életünk sem egyszerű, tehát végre kezdenek felnőtté válni. Igaz ugyan, hogy sokszor "ölik egymást" , de mégis, kovácsolódik össze a család. Éppen szilveszter éjjelén, az éjféli koccintásnál éreztem ezt először, mert -minden előzetes megbeszélés nélkül- mindannyian hazajöttünk éjfél előtt már félórával, Cicus poharakat készített és behozta a pezsgőt (finom, epres babapezsgő),majd éjfélkor együtt koccintottunk egymásra és önmagunkra. Beszélgettünk és tervezgettünk, emlékeztünk és sírtunk is, hiszen Anyukám éppen egy éve halt meg.

Egy dologról nem beszéltünk. Nem mondtuk ki azt, ami így összekovácsolt minket, nem beszéltünk arról, ami miatt így érzünk, de az a kemény hallgatás többet mondott minden szónál. És ez az a csend, amely bizonyosságot adott nekem arról, hogy egységben az erő. Már nem egy kisgyerekeit egyedül nevelő anyuka vagyok, hanem egy erős család "matrónája". Tudom, kissé öregít a megtisztelő cím, de szerencsére öregedésről szó sincs.

Főzzünk!

Ismerek valakit, aki az írói vénáját gyorsan lecserélte egy kiskukta szerepkörére...amelyet "fűszerez" csipetnyi jogi képviselettel, titkárnői feladatok teljesítésével, és valami "mással" ami itt nem publikus.