Hupsz

Jól összekuszálódott az érzelmi életem. Vagy inkább jól összekuszáltam én magam. Van ez így, főképpen amikor az ember keresi önmagát és próbálja kirakni élete puzzle darabkáit.
Előkerülnek a nagy szerelmek. Jönnek és mennek, abszolut nem biztos, hogy valamelyik véglegesen marad, de ennek most így kellett és kell történnie. Nem bántok senkit azzal, hogy esélyt adok magamnak, hiszen nem tartozom hivatalosan senkihez. Az pedig, hogy érzelmileg igen, sajnos még nem jelenti azt, hogy minden mehet szépen és boldogan, mert a valóságban mindig kettőn áll a vásár, néha nem is kettőn..
Számomra már nincs kérdés. Én csupán a választ várom.
Never ending love. Az igazi szerelem nem múlik, nem jön helyette másik holnap vagy holnapután. Még ha néha azt is hisszük, hogy elmúlt, akkor is bennünk él, csak fuldokol valahol a bensőnkben. Aztán ha idejében engedjük a felszínre emelkedni, akkor a maga elsöprő erejével vesz egy mély levegőt és tovább él, megerősödik és eláraszt.

Grenade

I'd catch a grenade for ya
Throw my hand on a blade for ya
I'd jump a front of a train for ya
You know I 'd do anything

Tartanék egy kézigránátot Érted
Végighúznék egy pengét a kezemen Érted
Vonat elé ugranék Érted
Tudod, hogy bármit megtennék

Még mielőtt Bárki rosszra gondolna, csupán egy gondolatot indított el bennem ez a dal, amit mellesleg nagyon szeretek. Olyan jó ennyire szeretni Valakit és az ennyire szeretés érzése itt van mindannyiunkban mindig. Csupán nagyon nehéz észrevenni magunkban, mert annyi más dolog van, amire jobban odafigyelünk. Hiszen a nagyon szeretni érzés majdhogynem luxusnak számít életünkben akkor, amikor a megélhetésért, az igazságért,  egy jobb életért harcolunk, amikor a gyerekünk életét próbáljuk helyes mederbe terelni, vagy egy nem szeretett embert próbálunk kiiktatni az életünkből. De akkor sem jobb a helyzet, amikor  valamit létre akarunk hozni, új élet, új munka, új üzlet. Nagyon nehéz engedni, hogy a bennünk élő szerelem szétfolyhasson ereinkben. Előtte rendbe kell tennünk az életünket, legalább annyira, hogy meglegyen bennünk az a figyelem, amivel észrevehetjük azt a nagy érzést.
Én 17 évig éltem úgy, hogy bár tudtam, érzelmek és nagy - nagy érzések vannak bennem, de soha nem tudtam ezekkel mit kezdeni a hétköznapokban. Talán mert egy olyan emberrel éltem, akinek erre nem volt szüksége. Aki szépségesen eléldegélt úgy, hogy a számára elvontnak tűnő szerelmet a testiség és az anyagiak szintjére helyezte. Ezeknek kellett rendben lenniük, s ő már boldog is volt. Én pedig boldogtalan. És amikor ezt a zenét hallgatom, tudom, hogy jól cselekedtem, amikor külön utakra eveztem. Hiszen a testiség is csak akkor hagy bennünk nyomot, ha érzelmekkel csináljuk, egyébként ugyanúgy kezeljük, mint a  vasárnapi mosogatást. Rutinná válik.
Így hiába számítok szinglinek és valljuk be, az is vagyok, mégis felemelhettem a szerelmet arra helyre, ahol annak lennie kell. S a szerelemmel együtt magamat is felemelhettem egy olyan élettérbe, ahol boldog lehetek akkor is, ha néha szenvedek. Mert nem mindegy, hogy a közönytől szenvedek egy olyan életformában, amelyben haldoklik a lelkem, vagy egy olyan érzéstől szenvedek, ami hol az egekig repít, hol a pokolba lök.
És úgy érzem, hogy ez a helyzet előre visz az élet egyéb területein is. Mert tisztábban látok és ki tudom szűrni a káoszból a fontos dolgokat. Én már csak azokra figyelek.

Grenade - Bruno Mars (Boyce Avenue acoustic cover) on iTunes

My name is..

Erős ez az év. Sokszor kérdezem, hogy miért kaptam ez fentről. Ma megtaláltam a választ. Nem feltétlenül fentről kaptam.
És talán nem is olyan rossz, minta amennyire annak tűnik.
17 évet éltem egy olyan pasival, akiről sokan már az elején is tudták, hogy nem hozzám való. Én is rájöttem erre menet közben, de akkorra már rengeteg gazdasági és ugyan nem gazdaságinak nevezhető, de pénzügyi tranzakcióban voltam vele vagy éppen helyette. Hiszen házaspár voltunk. Ezeket a tranzakciókat zárom éppen folyamatosan, és sajnos némelyiket nem tudom másképpen, csak olyan módon, amit maga a tranzakció megkövetel. És persze úgy, hogy nincs mögöttem a gonosz, aki erőt ad ahhoz, hogy úgy csináljuk, ahogyan nem kellene csinálni, de ahogyan ő akarja látni azt. És ez roppant nehéz. Ám ha végre a végére érek, egy óriási teher alól fogok felszabadulni, amelyet igen nehéz cipelnem most még, így is, hogy tudom, én már lezártam. Hogy tudom, nincs tovább és soha nem is lesz, hogy nem fogok olyan majdhogynem kétes ügyletekbe futni, amelyek rossz érzést keltenek bennem. Azt hittem, hogy reakciók és lépések nélkül is lezárhatom az ügyeinket, de nem. Természetesen mindent én, hiszen Citrom mindent rám hagyományozott, ő nagyvonalúan kilépett az egészből és most egy másik ember háta mögött állva csinálja ugyanezt.
Szóval, még egyszer utoljára egy nagy, nem is nagy, egy hatalmas lépésre kell rászánnom magam, amivel mindent magam mögé söprök,ha kell , falat török, hiszen már csak befejeznem kell, és nem folytatni. Mennyivel tisztább így élni, amikor az embernek nem is kell tudnia, hogy van lelkiismerete.
Így aztán már láthatom a nap sugarait a fekete felhők mögött. De az is lehet, hogy én már a napsütésben állok és onnan látom a továbbhaladó felhőket.

Komolytalan

Az élet komolynak tűnő dolgai is ugyanúgy véget érnek egyszer, mint minden más az életünkben. S ha ebből a szemszögből nézzük a dolgokat, akkor kérdem én, tényleg olyan komoly, annyi energiát és lélekmunkát, lemondást igényel egy olyan döntés meghozatala, amelyből csak ritkán születik meg az a lépés, amely valóban boldoggá tehet.
Talán ha felismerjük létünk határait, könnyebben engedjük át magunkat az igazi élet megélésének.

Boyce Avenue

Válásról dióhéjban

1. Az a kis .... volt a legokosabb, J pedig a leghülyébb, te meg jól ellavírozol a kettő közt..(M)
2. Nem vagy egyszerű helyzetben, de az, hogy végre megszabadultál tőle, sokat megér..(K)
3. Ki is volt a te férjed, nem emlékszem rá... (ez tetszik a legjobban..)(A)
4. Előbb kellett volna..(D)